Vaganski vrh

A Vaganski vrh a horvát Adria-parttal párhuzamosan húzódó Velebit-hegység legmagasabb csúcsa. 1757 méter magas.

Motiváció

Egyrészt ez a Velebit legmagasabb csúcsa. Másrészről a történelmi Lika-Korbava vármegye legmagasabb csúcsa is. Ezért rajta volt a bakacslistámon.

A túra

A Vaganski vrhre felmenni - és ugyazanap visszatérni is - azért elég komoly dolog. Sokat hezitáltam is, hogy honnét induljak. Lehet indulni a Velika Paklenica parkolójából, aztán a Velebit keleti oldaláról több helyről is, és a tenger felőli hegyoldalban, a Vaganac nevű helyen létesített autóparkolóból. Végül az utóbbi mellett döntöttem. Utólag visszatekintve valósznűleg ez volt a legkimerítőbb verzió. Az autóparkoló reggel teljesen üres volt. Elindultam a kihalt tájon egyedül. Talán 150 métert haladhattam, amikor rosszul léptem. A bokám kifordult, és el is estem. Pár perc után arra jutottam, hogy talán nem szakadt el a bokaszalagom. Nem egy jó kezdet! Forduljak vissza máris? Vagy induljak meg így egy harminc kilométeres túrára? Hát nem azért jöttem ide Pécsről, hogy visszaforduljak! Elindultam sántikálva. Egy-két kilométer után már csak kevéssé fájt a bokám. Aztán már nem is éreztem. De azért óvatos voltam. Öt és fél kilométer után odaértem a Stražbenica. Pár percet eltöltöttem a csúcson. Nem lehettem itt sokat, mert a Vaganski vrh még nagyon messze volt. Még több, mint tíz kilométer. Ezt a távot az egyre nagyobb hőségben, bokafárasztó ösvényen kellett megtenni. Alig találkoztam valakivel útközben. Végül odaértem a csúcsra. A csúcson van egy kereszt. Tíz kilométerre van innét a tenger, ami ide is látszik, Pag szigetével egyetemben. Sajnos az idő elég párás volt. De azért így is látszott. A csúcsról lefelé nem a jelzett utat követtem, hanem csak úgy a hegyoldalt. Ennek az lett a vége, hogy át kellett törni egy törpefenyőbozóton is. Több mint 17 kilométer volt az út vissza az autóhoz. Mert hosszabb utat választottam, mint odafelé. Volt vagy 35 fok. A vizem elfogyott. De visszaértem baj nélkül. Ebben az évben nagyon sokat túráztam, de biztos ez volt a legnehezebb.

 

A túra nettó szintemelkedése: 1168 m

A túra teljes szintemelkedése: 1411 m

A túra teljes hossza: 33 km

A túra teljes időtartama: 10 óra