Crnopac

A Crnopac a Velebit-hegység délkeleti részén emelkedik. A Velebit harmadik legnagyobb prominenciával (relatív magassággal) rendelkező hegycsúcsa. És a hegység karsztos sziklaformációkkal leginkább szabdalt hegye. 1404 méter magas.

Motiváció

A tengerpartra vezető régi főút Velebitet átmetsző hágójától mindössze 7 kilométeres túrával megjárható hegy, ami pont jó célpont arra a napra, amikor a nap nagy részét Pécsről a horvát tengerpartra utazván autóban töltjük. És nem mellékesen ez egy jelentős csúcs, mint a bevezetőben is írtam.

A túra

A 766 méter magasan fekvő Prezid-hágóról indultunk. A legrövidebb úton. A terep meglehetősen sziklás volt, de azért nem volt túl vészes. A túl meleg idő volt inkább a kihívás. Délután negyed hét körül érhettünk fel a csúcsra. Tiszta volt az idő, de a nyári forróságban természetesen párás homályba burkolózott a horizont, úgyhogy a panoráma emiatt mégis valamennyire korlátozott volt. Lefelé ugyanarra mentünk, mint felfelé.

A túra nettó szintemelkedése: 649 m

A túra teljes (bruttó) szintemelkedése: 698 m

A túra hossza: 7,4 km

A túra időtartama: 3 óra 30 perc