Kosmati vrh

A Kosmati vrh a Júliai-Alpok szlovén oldalán emelkedik. 1643 méter magas. A Ratitovec-hegygerinchez egy hegynyereggel kapcsolódik.

Motiváció

Január eleji túránk a Júliai-Alpokban igen jól sikerült. Márciusra úgy gondoltam, hogy ezt meg kellene ismételni, mivel az enyhe tél és kevés hó a márciusi magashegyi túrázást is lehetővé tette. Egy barátom a Ratitovecet javasolta célként. Meg is győzött. A Ratitovec két legmagasabb csúcsához nagyon közel emelkedik a Kosmati vrh, úgyhogy ezt is belevettem a túratervbe.

A túra

A túrát Prtovčból indítottuk. Két kilométer megtétele után már a Grebel vrh alatti hágónál álltunk. Onnét már csak 500 méterre volt a hegy csúcsa. Déli lejtőjéről szép kilátás nyílt a Júliai-Alpok déli peremének hegyeire. A fűben pedig bimbózó krókuszokat is találtam. De nem lehetett itt sokat időzni, indultunk tovább a Ratitovecre! A déli hegyoldalban kapaszkodtunk fel, meredek, eljegesedett ösvényen. A hegytető közelében látványos sziklaalakzatok övezték az ösvényt. A csúcs közelében rövid időre megálltunk a Krekova koča nevű turistaháznál. Onnét már csak 5 perc volt a Gladki vrh csúcsa. Ez még nem a túra vége volt: innét indultunk tovább az Altemaverre. 

Az Altemaverre az út rövid volt: kevesebb, mint 1 km. De annál szebb! Gyönyörű havas táj napsütésben, szép kilátással minden irányban. A csúcsról a Triglav is látszott. Meg a Grintovec is. 10-15 percet töltöttünk a csúcson, majd indultunk a végső cél felé: a Kosmati vrhre.

Ez nem volt annyira könnyű. Körülbelül 70-80 centiméter magas fagyott hóban kellett haladni. Néhány nyom volt a Kosmati vrh irányába, de alig volt kitaposva. A lábnyomokat követtük. Minden rossz lépést büntetett a terep: ilyenkor comközépig szakadtunk a hóba. A Kosmati vrh oldalába érve a helyzet rosszabb lett. Itt már senki nem járt korábban. A térdig vagy combközépig érő hó innét már a normál helyzet volt. Ez déli oldal volt: itt nem fagyott meg a hó. A csúcs közelében a legrosszabb helyen derékig ért a hó. De sikerült ebből is kikeveredni, és feljutni a csúcsra. A kilátás fenséges volt innét.

Innét már a túra indulási pontja volt a végcél. Több kilométeren keresztül még küzdenünk kellett a mély hóval. De ahogy egyre lejjebb jutottunk, fokozatosan ez már nem okozott gondot.Végül az autónál voltunk - és indultunk vissza Pécsre.

A túra teljes (bruttó) szintemelkedése: 942 m

A teljes túra hossza: 14,3 km

A teljes túra időtartama: 8 óra