Kobesnock

A Kobesnock a Gail-völgyi-Alpokban egyik jelentősebb hegye. 1820 méter magas. A népszerű Dobratsch mellett kisebb figyelmet kap. De egy túrát azért mindenképpen megér.

Motiváció

A hegynek jelentős - 710 méteres - prominenciája van. Emiatt egyszer el szerettem volna ide menni. Ez most meg is történt.

A túra

A Windische Höhe nevű hágótól indultam. Talán fél kilométer távot tettem meg, amikor elvétettem a turistautat. Ezért egy szakaszt a meredek hegyoldalban a fenyőerdőn keresztül korrigáltam. Utána már nem tévedtem el. Az út nem tartogatott sok érdekességet. Az első érdekesség néhány virágzó rhododendron volt a Wertschacher Alm közelében. Meg persze az, hogy egy turistaház útba esett. Innét a Kobesnock csúcsa már csak bő egy kilométer. Az ösvény meredek volt. Egyre több szép virág nőtt az út mellett. Egy helyen egy rövidke gerincen még figyelni is kellett, hogy hová lép az ember. Aztán már ott volt a csúcs, nagyon szép kilátással. Visszafelé semmi különös nem történt. De jól elfáradtam a nagy hőség miatt.

 

A túra időtartama: 4 óra

A túra nettó szintemelkedése: 730 m

Az aznapi túrák teljes (bruttó) szintemelkedése: 968 m

Az aznapi túrák teljes hossza: 13,4 km