Elfernock
Az Elfernock a karintiai Dobratsch-hegység harmadik legmagasabb hegycsúcsa. A hegység legmagasabb pontjától másfél kilométerre keletre található. 2031 méter magas. Északi és keleti oldala igen meredek, déli lejtője fennsik jellegű. Nevét minden bizonnyal onnét kapta, hogy Bad Bleibergből nézve 11 órakor volt a nap fölötte.
Motiváció
Az aznapi túra fő célpntja a Dobratsch-hegység legmagasabb pontja volt (aminek neve szintén Dobratsch). Visszafelé minimális kitérővel útba ejtettem ezt a csúcsot is. Hegycsúcs is, 2000 méternél magasabb is - miért ne?
A túra
Az első öröm akkor ért, amikor a hegyre vezető út alján lévő fizetőkapunál nem kellett fizetni. Utánaolvastam később: szezonon kívül ingyenes ez az út. A legfelső autóparkoló 1715 méter magasan van. Innét kezdük a túrát. Odafelé a legérdekesebb túrautat választottam: Ezt az utat Jägersteignak hívják, és hegytömb meredek déli oldalában kanyarog. A kilátás fantasztikus innét, sziklafalakkal, szakadékokkal. Zergék is vannak. A hegytetőre érve két régi templomot is láthatunk: az egyik a német lakosság számára épült, a másik a helyi szlovén lakosságnak. A csúcskeresztnél ülve kuncsorgó alpesi csókákat etethetünk kézből.
De akármilyen is jó üldögélni a csúcson, a túrázás nem üldégélés. Visszafordulni az autóhoz korai lett volna még, úgyhogy becéloztuk a Grünnockkot. Ide a olyan ösvény vezet, aminek a nyomát inkább csak sejteni lehet, és csak nyomokban jelzi turistajelzés. De eltévedni nem könnyű, mert a Dobratsch csúcsától a Grünnockra egy éles gerincen kell haladni. A Grünnocknak úgy tűnik, mintha két csúcsa lenne. A térkép szerint a távolabbi, de alacsonyabb csúcs viseli ezt a nevet. A Grünnockon nem időztünk, hanem fordultunk is vissza.
Félórás pihenő a Dobratsch-Gipfelhaus teraszán, majd mentünk tovább az Elfernockra. Az Elfernock nem tűnt érdekfeszítőnek a korábbi élmények után.
A túra teljes szintemelkedése: 775 m
A túra teljes hossza: 11,3 km
A túra időtartama: 5 óra 30 perc