Kis-Gomolyka

Nem is biztos, hogy ezt a hegytetőt Kis-Gomolykának hívják. Nem találtam forrást, mely így említette volna. Csak szlovákul láttam leírva nevét eddig: Malá Homôľka. A környező települések a történelem folyamán szlovák többségűek voltak, ezért nem tartom valószínűnek, hogy lenne magyar neve. Ezért adtam a magyar nevét én.

Ez a hegytető a Madaras-hegység második legmagasabb pontja: magassága 1298 méter. Dominanciája 1 km, azaz a legközelebbi nála magasabb hegycsúcs 1 kilométerre van tőle. Az a bizonyos magasabb hegycsúcs az 1346 méter magas Madaras. A Kis-Gomolyka prominenciája 43 méter.

Érdekes, hogy a Kis-Gomolyka hegy 24 méterrel magasabb, mint a közeli Nagy-Gomolyka.

A Kis-Gomolyka szelíd hegyhátát vegyes lombos-tűlevelű erdő borítja. 

Motiváció

Pécsről utaztam Krakkóba autóval. Eredetileg az Alacsony-Tátra vagy a Nagy-Fátra egyik csúcsát szerettem volna megmászni útközben. Ám az időjárás közbeszólt. Tervezett túrázási helyszíneimre nem jeleztek előre túl jó időt. A Madaras-hegység csak kis kitérőt jelentett, viszonylag jó időjárással az előrejelzés szerint. A Madaras-hegységben egy csapásra két olyan hegyre is el lehet kirándulni, melyek a hajdani 64 vármegye legmagasabb pontjai voltak: a Madarasra (Bars-vármegye) és a Kis-Gomolykára (Nyitra-vármegye).

A túra

Kicsit későn indultam el Pécsről. Talán túl sokszor álltam meg útközben. Így aztán a tervezettnél később is tudtam megkezdeni a kirándulást: 15:40-kor. Madarasaljáról indultam, és a "Partizán-út" nevű ösvényen mentem fel a hegyre. A falu melletti réten nagy örömömre sok virágzó őszi kikericst láttam. Nagy örömömben máris elvétettem a jelzett utat. Szerencsére nem véglegesen. Valamivel több, mint egy kilométer megtétele után visszajutottam a jelzett útra. Szerencsére ez nem okozott számottevő kitérőt. Mert az időm kevés volt. A hegy teteje már most felhőben volt, és az alkonyat is közeledett. Még az út elején voltam, amikor egy szembe jövő helyi turistacsapat egyik tagja megkérdezte, hogy hová megyek. Mondtam, hogy a Madarasra. Szerinte a Madarast aznap már nem lehetett megmászni, csak ottalvással. Mondtam neki, hogy 7-kor már visszaérek a faluba. Hát nem hitte el. Pedig ha tudta volna, hogy a Madaras után még a közeli Kis-Gomolykára is elmegyek!

Na de ahhoz, hogy mindez megtörténhessen, gyorsan kellett haladnom. Szerencsére az út meredeksége optimális volt: nem túl meredek, úgyhogy 5 km/óra sebességgel tudtam fölfelé haladni. De elég meredek ahhoz, hogy a 720 méteres szintkülönbséget gyorsan legyőzhessem. Az út nem volt túl változatos. Sűrű erdő, többnyire bükkös és fenyves. Az egyhangúságot a "Partizán" turistaház szakította meg. És néhány helyen a 70-es évekből származó útjelző táblák is érdekesek voltak. A csúcs felé közeledve a hegyet borító felhőben mentem tovább. A felhőben és a sűrű bükkerdőben meglehetősen sötét volt. És hát a napnyugta is egyre közelebb volt. Kicsit ideges voltam, hogy medvével találkozok, de szerencsére egész útun csak két szarvassal találkoztam. Kissé nyomott hangulatomat feldobta, amikor a csúcsra értem. A csúcs meglehetősen jól nézett ki az addigi sűrű és unalmas erdőhöz képest! Ritkásan álló törpe növésű fákkal volt borítva a csúcs 100-200 méter átmérőjű platója. A fák között áfonyabokrok, helyenként pirosodó levelekkel. Meg sötétnarancs berkenyebogyók. A csúcson álló kereszt mellett pedig sziklás mélység húzódott. Kilátás persze semmi a köd miatt, de a csúcs-érzés mégis megvolt a viharos erejű fagyos szél miatt. Majd sok fénykép elkészítése után mentem tovább a Kis-Gomolykára. Észak felé ereszkedtem le a Madaras csúcsáról. Az ösvény eddig nem látott meredek sziklás hegyoldalon vezetett le a Madarast és a Kis-Gomolykát összekötő lapos gerincre. Bő egy kilométer után jelzett turistaúton a Kis-Gomolyka közelébe értem. Ennek legmagasabb pontjára semmilyen ösvény nem vezet, és útmenti jelzés sem ad iránymutatást. A legmagasabb pontot meg kellett keresnem a sűrű erdőben. Meg is lett. Sokat nem időztem itt: nem volt semmi különleges benne, viszont az idő szorított: egyre sötétebb lett. Szerintem a Madaras erdeiben medvék is laknak. Ezért mihamarabb siettem vissza a 7 kilométerre fekvő faluba.

 

A Madaras Kis-Homolka túra "nettó" szintemelkedése: 720 m

A túra teljes (bruttó) szintemelkedése: 887 m

A túra teljes hossza: 14 km

A túra teljes időtartama: 3 óra