Vigyázó
A Vigyázó a Kalota-havas legmagasabb csúcsa: tengerszint felett 1836 méterre emelkedik. 1700 méter felett kúszóboróka és törpefenyő borítja.
Motiváció
A hajdani Kolozs-vármegye legmagasabb pontja. Emiatt rajta volt a bakancslistámon.
A túra
A túra előtti éjszaka havazott. Emiatt aggódtam, hogy az eredetileg tervezett indulási pontot balasetveszély miatt nem tudom autóval megközelíteni. Így kissé módosítottam a túratervet, és egy kevésbé necces pontról indultunk. Ez a pont az Ördöngös-patak völgyében volt, 685 méteres magasságban. Így a túra hossza is, és a szintemelkedése is hosszabb lett. Az első kihívás az Ördöngös-patakon való átkelés volt. Híd nem volt. A patak szerencsére nem volt túl széles (de azért elég mély), úgyhogy egy ponton át tudtunk ugrani rajta. Rögtön utána a jelzett út megtalálása volt kissé nehéz. A jelzett utat el is vétettük később, de aztán kis kitérővel meglett. Egyedül kapaszkodtunk fel a szűz hóval borított tájon, erdőn-mezőn keresztül. Aztán elértük Havasrogoz hegyi falu elszórt házait. Egy disznóvágás mellett is elhaladtunk. Kb. egy perccel azelőtt szúrták le a disznót, hogy odaértünk. Visított nagyon. Később falusi kutyák támadtak - de nem volt nagyon vészes. Aztán a ritkásan álló házak elmaradoztak. Kemény kapaszkodás után elértük az 1400 méteres magasságban épített turistaházat. Ittunk egy kávét, majd folytattuk utunkat. Az út a friss hó alatt helyenként nagyon jeges volt. Ezért hómacskát is feltettünk. Végül felértünk a csúcsra. Ezt lehetett tudni a mapy.cz alkalmazás helyzetadataiból, illetve a csúcsot jelző tábla is meglett. Kilátás semmi: minden felhőben állt. A jeges szélben kiizadt ruházatban nem maradtunk sokat: kb: 10 perc után indultunk vissza. A turistaházban lefelé is ittunk egy kávét.
A túrát még megtoldottuk napnyugtakor egy sétával a közeli Sebesvár várhegyére.
A túra nettó szintemelkedése: 1160 m
A túra időtartama: 7 óra 40 perc
Az aznapi túrák teljes szintemelkedése: 1271 m
Az aznapi túrák teljes hossza: 21,8 km