Hühnerkogel

Az osztrák-szlovén határ átszeli ezt a hegyet. Következésképpen van német és szlovén neve is. Németül Hühnerkogelnekhívják - amint ez már a címből is sejthető volt. Szlovénül pedig Košenjak a neve. És hogy melyik hegység része ez a hegy? Jó kérdés. Ausztriából néézve ez az észak-déli irányban húzódó Koralpe-hegység legdélebbi részének legmagasabb csúcsa 1522 méteres magasságával. A szlovének nézőpontja eltérő. Ők úgy látják, hogy ez a hegycsúcs a Drávát északról szegélyező, kelet-nyugati irányban húzódó Kozjak-hegység legmagasabb csúcsa. Szerintem az osztrák nézőpont az igaz.

Motiváció

Az előző bekezdésben leírtak alapján ez a hegy valaminek a legmagasabb csúcsa. Mégha az nem is világos, hogy minek... De azért régóta számontartottam, hogy egyszer ide el szeretnék menni.

A túra

A Soboth-hágótól indultunk. Innét kicsi a megteendő szintemelkedés. Egy rövid szakaszon két szélturbina szevízútján haladtunk. De nagyrészt erdészeti úton, vagy jelzett ösvényen mentünk. Az utat áfonyások kísérték, a Rosshütte mellett pedig csillagfürtök tették a rétet színessé. A csúcson egy határkő áll, utalva az 1919-ben a Saint Germaini békeszerződésben itt meghúzott határra. Előtte ez Ausztria volt itt is és ott is. Az 1919-ben meghúzott határ Ausztria és az újonnan alakult Szerb-Horvát-Szlovén Királyság között osztotta fel a területet. Most pedig az osztrák-szlovén határ húzódik itt. Állítólag van innét kilátás. Mi ezt nem tudtuk élvezni. Részben az itt-ott álló fenyőfák miatt. De ahol talán ki lehetett volna látni, ott sem látszott semmi a nyári párás idő miatt.

 

A túra nettó szintemelkedése: 175 m

A túra időtartama: 2 óra 35 perc

Az aznapi túrák teljes szintemelkedése: 306 m

Az aznapi túrák teljes hossza: 8,7 km