Hornfeldspitz

A Hornfeldspitz nevű hegycsúcs Stájerországban emelkedik. Ott, ahol a Sölkpass egy keleti és egy nyugati részre osztja az Alacsony-Tauren hegyláncot. Közvetlenül a hágó felett tornyosul, annak keleti oldalán. Mivel a hágó mellett melekedik, és túraösvény is vezet fel rá, ezért népszerű úticél.

Motiváció

A háromnaposra túrás kirándulásunk során a szállásunk az oberwölzi kempingben volt. Jó kis kemping. A harmadik napra - amikor is még vissza kellett utazni Pécsre is - már nem terveztem túl sokat. Igazából a kisváros melletti 1797 méter magas Pleschaitz csúcsára szerettem volna kirándulni. Hogy miért, azt majd máskor elmondom. Ám nem voltam egyedül, és nekem az is fontos, hogy a túratársam mit szeretne. Ő nem ezt szerette volna. Talán két évvel korábban már voltunk együtt a szomszédos - és elég hasonló - Stolzalpe csúcsán, és az se jött be neki annyira. Egy kicsit távolabb, de nem túl messze van a Sölkpass, ahonnét az Alacsony-Tauren több kétzres csúcsa is könnyen elérhető. Na, a barátomnak azok kellettek! Így hát oda mentünk

A túra

Reggel 7 óra 20 perc körül értünk a hágóhoz. A parkolók még üresek voltak, így könnyen leparkoltunk. Gyorsan meg is kezdtük a kapaszkodást a Hornfeldspitz irányába. Jó tempót nyomtunk: 52 perc alatt le is küzdöttük a 488 méteres szintkülönbséget. A csúcson csak néhány percet töltöttünk: láttuk, hogy ilyen tempóban egy-két további csúcs belefér még a reggelbe, és lesz idő a hosszú hazaútra is Pécsre. Ezért gyorsan indulunk is tovább a következő csúcsra. Folyt. köv. a következő lapon...

A túra teljes szintemelkedése: 711 m

A túra hossza: 7 km

A túra időtartama: 3 óra 15 perc