Aarfeldspitz

Az Aarfeldspitz egy 2284 méter magas hegycsúcs a Hornfeldspitz és a Narrenspitze közötti hegygerincen, Stájerországban, ott, ahol a Sölkpass egy keleti és egy nyugati részre osztja az Alacsony-Tauren hegyláncot. A szomszédos Hornfeldspitznél kevésbé népszerű. Ide már csak egy keskeny ösvény vezet.

Motiváció

A háromnaposra túrás kirándulásunk során a szállásunk az oberwölzi kempingben volt. Jó kis kemping. A harmadik napra - amikor is még vissza kellett utazni Pécsre is - már nem terveztem túl sokat. Igazából a kisváros melletti 1797 méter magas Pleschaitz csúcsára szerettem volna kirándulni. Hogy miért, azt majd máskor elmondom. Ám nem voltam egyedül, és nekem az is fontos, hogy a túratársam mit szeretne. Ő nem ezt szerette volna. Talán két évvel korábban már voltunk együtt a szomszédos - és elég hasonló - Stolzalpe csúcsán, és az se jött be neki annyira. Egy kicsit távolabb, de nem túl messze van a Sölkpass, ahonnét az Alacsony-Tauren több kétzres csúcsa is könnyen elérhető. Na, a barátomnak azok kellettek! Így hát oda mentünk

A túra

Reggel 7 óra 20 perc körül értünk a hágóhoz. A parkolók még üresek voltak, így könnyen leparkoltunk. Gyorsan meg is kezdtük a kapaszkodást a Hornfeldspitz irányába. Jó tempót nyomtunk: 52 perc alatt le is küzdöttük a 488 méteres szintkülönbséget. A csúcson csak néhány percet töltöttünk: láttuk, hogy ilyen tempóban egy-két további csúcs belefér még a reggelbe, és lesz idő a hosszú hazaútra is Pécsre. Ezért gyorsan indulunk is tovább a következő csúcsra. Konkrétan az Aarfeldspitzre. A keskeny ösvény nem vezet fel a csúcsára. Ha nem lett volna neve a csúcsnak (és a történelem simán hozhatta volna ezt a verziót), akkor valószínűleg fel sem mentem volna rá, hanem elmegyek az oldalában. De lett neve, és ezért felmentem rá. Keleti oldala mélyen szakad le az alatta lévő kárfülkébe. És igen szép innét a kilátás a völgy másik oldalán emelkedő Hochstubofenre. Itt is csak pár percet voltunk. Mert volt még idő a harmadik csúcsra is...

A túra teljes szintemelkedése: 711 m

A túra hossza: 7 km

A túra időtartama: 3 óra 15 perc