Velika Javornica
A Velika Javornica nevű hegy Horvátországan fekszik, a Velika Kapela-hegységben, annak is a Bijele Stijene nevű részéhez tartozik. Vagy nem. Ezt nem tudtam pontosan megállapítani. Az biztos, hogy nem a Bijele Stijene központi, és igen látványos részén fekszik, hanem attól délkeletre néhány kilométerre. Viszont ha elfogadjuk azt az állítást, hogy a Bijele Stijene része, akkor az is igaz, hogy annak legmagasabb hegye: 1374 m. A Bijele Stijene központi részéhez képest itt kevesebb a karsztos jelenség, de azért itt is van néhány sziklaszirt. Maga a csúcs is egy sziklaszirt. Ám a hegy nagy része erdővel borított.
Motiváció
Erre a napra a túra fő célpontja a Bijele Stijene központi részének csodás sziklavilága volt. De ha már kis kitérővel a terület legmagasabb hegyér is el lehet menni, akkor azt kár kihagyni. Ezért került be a tervezett programba a Velika Javornica.
A túra
A hegyet valamennyire meg lehetett közelíteni egy közepes minőségű köves makadámúton. Azért onnét is kellett még eleget menni, ahol nem is a távolság tette nehézzé az utat, hanem a nem túl kényelmes, erdőben vezető, de csak kevéssé kijárt köves turistaút. A túrát egy-két sziklaszirt és virág színesítette, például havasi iszalag (Clematis alpina). Útközben áthaladtunk egy misztikus ködös erdőn is. A csúcs sziklaszirtje is nyújtott egy kisebb élményt. Itt láttam alpesi liliomot (Lilium carniolicum). Igaz, hogy csak bimbós volt, de akkor is. Előtte még nem láttam ilyen virágot. A csúcsról rövid nézelődés után indultunk tovább a Bijele Stijene kőrengetegébe.
Nettó szintemelkedés: 488 m
Az aznapi túrák teljes szintemelkedése: 1012 m
Az aznapi túrák teljes hossza: 15,5 km
A túra teljes időtartama: 7 óra