Kis-Gutin
A Kis-Gutin a Gutin-hegység egyik hegycsúcsa. 1392 méter magas. Három Apostolnak is hívják. Valószínűleg a névadója három sziklatornyot tudott megszámolni a hegyen. Szerintem itt jóval több sziklatorony van, mint három... Erdélyben fekszik a Gutin-hegység, a hajdani Szatmár és Máramaros vármegye határán. Vulkáni hegység, és ez a mivolta nagyon is meglátszik rajta. Fantasztikus egy hegy!
Motiváció
A Gutin-hegység csúcsa a hajdani Szatmár vármegye legmagasabb pontja volt, és emiatt egy pár éve már terveztem, hogy elmegyek ide. A Gutin-csúcsra több útvonalon is fel lehet jutni. Ezen útvonalak egyike a Kis-Gutinon át vezet.
A túra
Eredetileg feleségemmel és lányommal szerettem volna itt kirándulni. Szerencsére feleségem azt mondta, hogy neki 35 fokos melegben erre nincs kedve. Azért szerencse, mert az ösvény, ami felvezetett a csúcsra, sűrűn be volt nőve szúrós borókabokrokkal, és ezt nem viselték volna el. Na de térjünk vissza a túra kezdetéhez!
Mivel egyedül mentem kirándulni, az volt az egyezség, hogy hajnalban megyek, és reggeli időre visszaérek a nagybányai panzióba hozzájuk. Így kb. hajnali négykor keltem. Negyed óra múlva már indultam is autóval Kapnikbánya irányába. Ez Nagybányáról kb. 35 kilométerre volt. A Máramarosba átvezető út hágóján terveztem megállni, de hamarabb leparkoltam, mert megláttam 3 helyinek tűnő turistát az út mentén baktatni. Megszólítottam őket. Egyikük magyar volt. Nem turisták voltak, hanem málnaszedők, de ők is a Gutinra mentek. Nem a csúcsra, csak fél magasságig. Csatlakoztam hozzájuk. mert erősen aggódtam a helyi medvéktől. Megkérdeztem frissen szerzett ismerősömet, hogy vannak-e itt medvék. Székely tömörséggel (pedig nem székely volt) annyit mondott csak: "Hát vannak!". Ahol lehetett, ott egy el nem készült sípálya írtásrétjén mentünk fel az erdős hegyoldalban, hogy a közvetlen medvetámadást elkerülhessük. Egy idő után már egyedül kellett folytatnom az utat. Szerencsére viszonylag hamar kiértem az erdőből a jobb hangulatú borókás övezetbe. Közben a nap is felkelt, Jó volt felfelé kapaszkodni a borókák, vörös és kék áfonyabokrok között. A Kis-Gutin sziklái pedig csodálatosak volt a hajnali sejtelmes fényekben! Sok időt ennek ellenére nem tölthettem itt: tovább kellett mennem a Gutin csúcsra!
Az aznapi túra teljes (bruttó) szintemelkedése: 638 m
A napi túrák hossza: 15,4 km