Geißbergereck

Ez a hegy Stájerországban található; a Seetaler Alpen egyik kisebb csúcsa. 1370 méter magas. Egy hegyi üdülőfalu közelében van, és egy jelzett turistaút is vezet rajta. De az út a "csúcsot" nem érinti, csak a közelében halad el. Oda csak az jut el, aki pont oda akar menni, még úgy is, hogy a tehenek kerítését átmássza. Nem lehetnek sokan, akik ezt megteszik. A hegytetőn egy kereszt áll, és az előtte lévő tisztásról szépen látható a Zirbitzkogel.

Motiváció

Önálló túracélnak nehezen tudnám elképzelni ezt a hegyet. Én is csak azért látogattam meg, hogy a Zirbitzkogelhez való autózást megszakítsam egy kis sétával - és ha már megszakítom, akkor valami céllal tegyem. Ugyan mindennek sok értelme nem volt, mert innét a Zirbitzkogel alatti parkoló már csak 25 perc volt...

A túra

Az autótól 10 percet haladtam egy jelzett turistaúton, ami egy szép fenyvesen haladt keresztül, aminek az aljnövényzetét áfonyás alkotta. 10 perc után letértem az ösvényről, átmásztam egy teheneknek épített kerítésen, majd néhány percnyi harmatos fűben való gázolás után múlva már ott is voltam a hegytetőn. Újabb 10 perc múlva pedig ismét az autónál voltam.

 

Szintemelkedés: 26 m

Az aznapi túrák teljes szintemelkedése: 1129 m

A túra hossza: 1,3 km

A túra időtartama: 17 perc