Fuchskogel

A Fuchskogel a Seetali Alpok ötödik legmagasabb csúcsa. 2214 méter magas. A Zirbitzkogeltől délre emelkedik 2 és fél kilométerre. Északról is és délről is egy-egy jégkorszakban kivájódott kárfülke között emelkedik. Mindkét kárfülkében egy-egy tengerszem van. A déli oldalon lévő tengerszem - Wildseenek hívják - közvetlenül a csúcs alatt fekszik. A Fuchskogel legmagasabb pontja egy kis sziklahalom, ami egy valószínűtlenül síknak ható füves fennsíkból emelkedik ki. Ez a fensík azonban helyenként egész meredek hegyoldalakkal zuhan le a mélyben fekvő völgyekbe. A legmeredekebb ilyen hegyoldalt volt szerencsém élőben is megtapasztalni.

Motiváció

A valódi túracél a Zirbitzkogel volt. Ide csak azért mentem, mert nem volt a Zirbitzkogel csúcsától túl messze. És ha már belefért a túrába, hát miért ne?

A túra

Autóval egészen az 1614 méter magasan fekvő Waldheimhütte parkolóáig fel tudtam menni. A parkoló fizetős volt, amit parkolójegy automatával kellett fizetni. Onnét egy eleinte nem túl érdekes, közepesen meredek út vezet a Zirbitzkogel irányába. Egy idő után az út érdekesebbé vált: itt-ott kibukkanó sziklaszirtek, majd egyre több csillogó kő és szikla, a sziklák között pedig rengeteg színes virág. A sziklák csillámpala (gneisz) anyagúak, és abból is egy olyan összetétel, ami napsütésben fantasztikusan ezüstösen/aranyosan csillog. Mivel a Geierkogelre közvetlenül nem vezet ösvény, ezért egy idő után elhagytam a jelzett turistautat, és "toronyiránt megcéloztam a hegytetőt. Ott kicsit pihentem, meg nézelődtem, de tényleg csak kicsit, mert jeges szél fújt, és egészen átfáztam. Hamar tovább is indultam a Zirbitzkogelre. Innét már nem volt messze a csúcs - hamar fel is értem. A szél viszont továbbra is jegesen fújt. Olyannyira, hogy a csúcs helyett először a közelében épített turistaházat vettem előbb célba, ahol egy meleg leves formájában gyorssegélyben részesítettem magam. Ezután már kellemesebb volt a csúcsra is fölmenni. Azért a jeges szél még mindig jelen volt, és ezért legfeljebb fél percet töltöttem a csúcson; aztán már indultam is tovább a következő célhoz: a Fuchskogelre. Egy hegygerinc vezet át a Zirbitzkogeltől a Fuchskogel platójára. Ezen a platón aztán el kell gondolkodni, hogy melyik sziklakupac a legmagasabb pont. Egyébként a keletebbre eső. Ehhez a sziklahalomhoz közeledve egy mormota szaladt el előttem. 22 éve nem láttam mormotát, úgyhogy ennek most örültem. A plató pereméről megnéztem a Wildsee nevű tengerszemet, majd az átellenes irányban fekvő "csúcskereszthez" sétáltam. Ami nem is a csúcson van, hanem a fennsík egy kiszögellésén, ami a Zirbitzkogel felé esik. Itt úgy döntöttem, hogy a jelzett turistautat mellőzve keleti irányba leereszkedek a völgybe a legrövidebb úton. De nem esett jól az ereszkedés a lejtőn, és egy idő után módosítottam az irányt, és északi irányba váltottam. Tudtam, hogy ott van egy nagyon meredek sziklás hegyoldal, de úgy gondoltam, hogy el fogom kerülni. Na ez az, ami nem sikerült. Egy darabig tehenek által kijárt ösvényeken haladtam a füves hegyoldalban. Aztán ezek az ösvények már rhododendronbokrok között vezettek. Később rajta a rhododendronbokrokon. Még szerencse, hogy már elvirágoztak, mert rosszul esett, hogy rhododendronbokrokon kellett taposnom. Aztán mindennemű csapás eltűnt, és egyre meredekebbé vált a bozótos és sziklás lejtő. Időnként kételyeim támadtak, hogy egyáltalán le tudok-e ott jutni épségben. Ha nagyon nehezen is, de lejutottam, de ez a bozótos sziklameredély legalább egy órába telt. Lent a vülgy alján még át kellett kelni egy patakon meg egy vizenyős lejtőn, és már ott is voltam a jelzett úton. Ha végig azon jöttem volna le, az egyszerűbb lett volna. Így viszont láthattam egy későn virágzó rhododendront. Innét már csak 4 km-re volt az autó.