Plankogel

A Plankogel a stájerországi Grazer Bergland harmadik legmagasabb hegye 1531 méteres magasságával. Ennek ellenére nem tartom komoly hegynek, még a maga kategóriájában sem, mert egy autóút vezet el a csúcs közelében. Emiatt pedig az megy fel a csúcsra, aki csak akar. Erőfeszítés ehhez nem kell. A hegy déli - az autóút felé eső oldala - nagy tehénlegelő, amin azért javít az, hogy kúszóborókákkal van pettyezve, és a bábakalácsnak nevezett szalmavirágszerű vírág is nő a fű között. A hegytetőn egy kis csillámpalás sziklakibukkanásra csúcskeresztet állítottak. A hegy északi oldala viszonylag meredekebb, többnyire fenyvessel borított, és az északi oldalon lévő mély völgybe letekintve már valódi élménnyel is elláthatja azt a hegy, aki felsétál a tetejére.

Motiváció

Nem a Plankogelt terveztem úticélként, amikor reggel elinduntunk a lámnyommal Kőszegről, hogy kiránduljunk egyet Ausztriában. A cél a Hochlantsch volt. Ám mikor odaértünk, akkor az eső szemerkélni kezdett. A lányomnak pedig az előző napi túra feltörte a lábát, és különben is olyan erőtlen volt ezen a napon. Ezért hát felmentünk a Plankogelre, hogy járjunk egy 1500 méteresnél magasabb hegyen.

A túra

A Plankogel oldalában vezető országút melletti parkolóból indultunk, és mivel a hegycsúcs nagyon közel volt, így nagyon hamar oda is értünk a csúcskereszthez a szemerkélő esőben. A viszonylag ingerszegény környezet és a szemerkélő eső ellenére tudtam néhány jobban kinéző fényképet is készíteni. De hát nagyon hamar visszaértünk az autóhoz, és nem azért jöttünk idáig, hogy már forduljunk is vissza Magyarországra. Ezért úgy gondoltam, hogy menjünk még el a Rába forrásához, ami itt van a közelben. Emiatt autóval odébbautóztunk 4 kiométert a Teichalm felsőbb végéig. Onnét gyalog felsétáltunk a Schwoabauerkreuz nevű feszülethez, ahol pedig eltévedtünk. Nem a jelzett úton haladtunk a forrás felé, hanem egy erdészeti úton haladtunk egy kicsit más irányba. Térképem nem volt, úgyhogy csak saccoltam, hogy hol lehetünk. Azt nem tudtam, hogy pontosan hol vagyunk, de azt éreztem, hogy nem jó helyen. De végül megtaláltuk a forráshoz vezető jelzett ösvényt. Ebben az az ősi megfigyelés segített, hogy a források általában völgyek aljában vannak. Emiatt mi is igyekeztünk a hegyoldalból a völgy alja felé venni az irányt. Így lett meg a Rába forrása, ahol még magyar feliratú emléktába is van kihelyezve. Visszafelé már a jelzett úton haladtunk. Útközben aranyos bocikkal is találkoztunk.