Pic Chiadin

A Pic Chiadin a Karni-Alpok olasz oldalán emelkedik. Noha magassága alapján - 2302 méter magas - akár jelentősebb hegy is lehetne, nem az. A tényleg jelentős Monte Coglianstól délre-délkeletre emelkedik, 2 kilométerre. Annak akár egy nyúlványának, vagy mellékcsúcsának is tekinthető. A Pic Chiadin legnagyobb "attrakciója" az oldalában épült népszerű Marinelli-turistaház.

Motiváció

Az összes motivációm annyi volt, hogy "ott volt" a hegy. Mármint a túraútvonal közvetlen közelében, amin a Monte Cogliansra mentem. Minimális erőfeszítéssel egy 2300-as csúcsot be tudtam így gyűjteni

A túra

A Monte Coglians több irányból is megközelíthető. Mivel mi keleti irányból érkeztünk, ezért a keleti útvonalat választottam. Ez azt jelentette, hogy a Monte Croce-hágótól, az olasz-osztrák határátkelőtől indultunk. Rögtön a túra elején eltévedtünk. Két jelzett út vezet nyugati irányba a Rifugio Marinellihez. A kiválasztott utat odafelé nem találtam meg. Ezért a másik úton mentünk. Ez az útvonal egy hosszú, viszonlag nehezen járható ösvény a köves hegyoldalban. Félúton a La Scaletta nevű rövid via ferrata tette érdekesebbé az útvonalat. Ezen hosszú szakasz után egy hegygerincen átbukva egyszer csak felbukkant a Marinelli turistaház látványa. Innét a turistaházig már nem kellett sok idő. A turistaháztól északi irányba vezet az út tovább a hegycsúcshoz. Innét kezd meredekké válni az út. Egy darabig ez még nem teszi különösebben nehézzé az utat. De közvetlenül a csúcs alatt az utolsó 450 méternyi szint nagyon durva. Itt olyan kőgörgeteg van, ami átlagosan focilabdányi kövekből áll, és a meredekség miatt teljesen instabil. Tesz az ember 50 centi lépést előre, és 45-öt visszacsúszik. Kegyetlen. Aki akar, az azért itt is fel tud jutni. A csúcson sajnos nem éreztem semmi eufória-érzést, pedig ez lenne ez egyik hajtóerő. Majd meglesz más alkalommal... Kb. 20 perc után elkezdtem lefelé ereszkedni. Mivel a Pic Chiadin nevű kisebb csúcs minimális kitérővel útba esett, ezért azt is beterveztem visszafelé. A Pic Chiadin csúcsa aztán semmilyen élményt nem jelentett. Fáradt is voltam, meg a felhők miatt nem is nagyon látszott onnét semmi. Hamar leereszkedtem a Marinelli-turistaházhoz, ahonét egy rövid pihenés után mentem vissza a még igen messze lévő Monte Croce-hágóhoz. Visszaútként másik útvonalat választottam, mint odafelé.

 

A túra nettó szintemelkedése: 1424 m

A túra teljes (bruttó) szintemelkedése: 1755 m

A túra hossza: 18 km

A túra teljes időtartama: 9 óra