Monte Coglians

Ez a hegy az olasz-osztrák határon fekszik. Emiatt két néven is ismert: olaszul Monte Coglians a neve, németül pedig Hohe Warte. A Karni-Alpok legmagasabb hegye 2780 méteres magasságával. Prominenciája is jelentős: 1144 méteres, amivel Karintia 7. legnagyobb prominenciával rendelkező hegye. Népszerű célpontja a magashegyi turistáknak, hiszen fehér dolomitsziklái a Dolomitok szépségével vetekszik.

Motiváció

Már régóta a kívánságlistámon volt ez a hegy, lévén a Karni-Alpok legmagasabb hegye. Eredetileg erre a pár napos túrára két 3000-est néztem ki 40 kilométerre északra ide, de egy északnyugatról esővel érkező időjárási front miatt azt nem mertem bevállalni, és ezúttal ez a hegy mellett döntöttem.

A túra

A Monte Coglians több irányból is megközelíthető. Mivel mi keleti irányból érkeztünk, ezért a keleti útvonalat választottam. Ez azt jelentette, hogy Passo Monte Croce hágótól, az olasz-osztrák határátkelőtől indultunk. Rögtön a túra elején eltévedtünk. Két jelzett út vezet nyugati irányba a Rifugio Marinellihez. A kiválasztott utat odafelé nem találtam meg. Ezért a másik úton mentünk. Ez az útvonal egy hosszú, viszonlag nehezen járható ösvény a köves hegyoldalban. Félúton a La Scaletta nevű rövid via ferrata tette érdekesebbé az útvonalat. Ezen hosszú szakasz után egy hegygerincen átbukva egyszer csak felbukkant a Marinelli turistaház látványa. Innét a turistaházig már nem kellett sok idő. A turistaháztól északi irányba vezet az út tovább a hegycsúcshoz. Innét kezd meredekké válni az út. Egy darabig ez még nem teszi különösebben nehézzé az utat. De közvetlenül a csúcs alatt az utolsó 450 méternyi szint nagyon durva. Itt olyan kőgörgeteg van, ami átlagosan focilabdányi kövekből áll, és a meredekség miatt teljesen instabil. Tesz az ember 50 centi lépést előre, és 45-öt visszacsúszik. Kegyetlen. Aki akar, az azért itt is fel tud jutni. A csúcson sajnos nem éreztem semmi eufória-érzést, pedig ez lenne ez egyik hajtóerő. Majd meglesz más alkalommal... Kb. 20 perc után elkezdtem lefelé ereszkedni. Mivel a Pic Chiadin nevű kisebb csúcs minimális kitérővel útba esett, ezért azt is beterveztem visszafelé.

 

A túra nettó szintemelkedése: 1424 m

A túra teljes (bruttó) szintemelkedése: 1755 m

A túra hossza: 18 km

A túra teljes időtartama: 9 óra