Medvednica-hegység

A Medvednica-hegységet valószínűleg a magyarok nagy része látta már - de közülük szinte senki sem járt még rajta. Merthogy ez a hegy magasodik Zágráb felett, és az Adriai-tengerhez vezető autópályán haladva nem lehet nem észrevenni. A hegység legmagasabb pontja, a Sljeme 1032 méter magas.

Motiváció

Munkahelyemen egy olyan napot terveztünk, amikor együtt vagyunk, de az irodán kívül. Lehetőleg valamilyen sportos tevékenységet (is) végezve. Persze rögtön javasoltam, hogy legyen benne túrázás. Először a szlovéniai Kamniki-Alpokban fekvő 2000 méternél magasabb Lucki Dedecet javasoltam. De az elég messze lett volna, és végül a közelebb fekvő Zágráb melletti Medvednica-hegységbe tervezett kirándulásban állapodtunk meg. Ennek is örültem, hiszen a többiekhez hasonlóan én sem jártam még itt.

A túra

Van egy szálloda és egy autóparkoló a hegy csúcsától pár száz méterre. Felmentünk idáig autóval. Innét rögtön felkapaszkodtunk a hegycsúcsra. Az igazi túra itt kezdődött. Először a hegy gerince mentén keleti irányban haladtunk 3 kilométert, majd onnét a hegy igen meredek északi lejtőjén leereszkedtünk egy völgybe. Ennek a meredek szakasznak egy része egy tiszafákkal benőtt karsztos mészkőgerinc, amiben egy kisebb, de igen érdekes és végigjárható barlang is volt. Visszafelé egy másik, enyhébben emelkedő jelzett túraútvonalon mentünk vissza a Sljeme csúcsára, mald onnét az autóparkolóhoz.

A túra "nettó" szintemelkedése: 422 m

A túra teljes (bruttó) szintemelkedése: 527 m

A túra hossza: 8,5 km

A túra időtartama: 4 óra