Chleb

A Chleb a Kis-Fátra harmadik legmagasabb hegycsúcsa. Magassága 1646 méter, prominenciája pedig 122 méter. Túl sok érdekesség nem mondható el róla. Mégis nagyon népszerű a kirándulók körében, a kabinos felvonó felső állomásához való közelsége miatt.

Motiváció

Korábban már jártam itt, úgyhogy nem feltétlenül kellett volna ide még egyszer eljönnöm. Ráadásul a korábbi, meg a mostani túra is májusban esett meg. Az, hogy másodszor is eljöttem ide, az úgy esett meg, hogy néhány napos májusi családi utazást terveztünk. A tervezett napokon az "akciórádiuszunkon" belül a Felvidéken volt a legjobb az előrejelzett időjárás, és Turúcszentmártonban pedig klassz szállást találtam. Még a neve is jó volt: Ferrata Welness Penzión. Ha  már itt voltunk, akkor leginkább a panziótól légvonalban lévő Velka luka nevű hegycsúcs jöhetett szóba, vagy a Nagy-Kriván és környéke. Mindkettő hegyen jártam már korábban. Végül a lányom kedvéért a libegőzéssel összeköthető Nagy-Kriván környékét választottuk.

A túra

Autóval elmentünk a kabinos felvonó alsó állomásához. Négy évvel korábban már jártam itt - de akkor nem felvonóval, hanem gyalog mentem fel a felső állomásra. Most 5-10 perc várakozás után már indulhattunk is fel a felvonóval. A felső állomás felhőben volt. Így a túrát ködös időben kezdtük, és rögtön egy csúszós, havas meredélyen kezdődött a kirándulás. Később - miután a gerincre feljutottunk - az ösvény kevésbé volt meredek, és a hófoltból is kevesebb volt. A fagyos, kb. mínusz 1 fokos szél viszont erősen fújt. Eljutottunk a Chleb nevű csúcsig. Eredetileg három további csúcsot látogattunk volna meg a gerinc mentén ugyanebben az irányban, de a zord körülménykre és a családtagjaimra veló tekintettel úgy gondoltam, hogy ne menjünk erre tovább. Hanem forduljunk vissza, és az ellenkező irányban a Nagy-Krivánra. És így is tettünk...

A Chleb - Nagy-Kriván túra időtartama: 2 óra

Az aznapi túrák teljes szintemelkedése: 808 m

A aznapi túrák teljes hossza: 9 km