Bromberg

Bromberg helyett írhattam volna Hohe Wandot is a túra címének. De Bromberget írtam. A Hohe Wand a magyar sziklamászók és a magyar túrázók között is az egyik legismertebb osztrák hegy. A Bromberg ennek a hegynek az egyik legmagasabb hegycsúcsa: 1078 méter magas. Persze csúcsnak azért kevéssé nevezhető, mert a hegytető van annyira lapos, hogy rajta egy leginkább játszótérnek tűnő létesítmény is helyet foglalhasson, míg a már lejtősebb hegyoldalakon több nagy körbekerített területen vadaskert helyezlkedik el. Úgy, hogy mindegyik állatfaj egy nagy saját erdei területet birtokolhasson. A Bromberg tehát a vadasparkjairól ismert.

Motiváció

Egyszer szerettem volna elvinni a lányomat a Hohe Wandra egy egyszerűbb, de látványos klettersteig mászásra. Konkrétan a Frauenluckensteigot néztem ki. De hogy ne csak egy sziklaperemre érkezzünk, hanem egy hegytető legyen a cél, ezért lett a végső cél a Bromberg. Ami a vadaspark miatt egyébként is érdekes.

A túra

Maiersdorfból indult a túránk, ahol a lányom a parkolóban rögtön megismerkedett egy kopasz macskával. A macska rövid időre az autónkba is beszált. Én pedig találtam egy román kori emeletes falusi templomot. Ilyet se nagyon láttam még! Innét megcéloztuk a Völlerin nevű klettersteig útvonalat. Ez egy látványos, de nagyon könnyű biztosított út. Útközben láttunk szelíd, szabadon kószáló kőszáli kecskéket. A Völlerinen felfelé haladva egyre feszültebbé váltam, mert igazából a Frauenluckensteigon szerettünk volna menni, de semmilyen jelzés nem utalt arra, hogy az merre van. Végül megtaláltuk az elágazást, és ekkor már ott is voltunk egy magas sziklafal tövében. Beöltöztettem a lányom a klettersteig felszerelésbe (ami az enyém, de a legszűkebb állásokba állítottam). Majd rábeszéltem, hogy induljon felfelé. Nem ment neki könnyen. Már gyakorlatilag fenn volt a sziklafal tetején, amikor bepánikolt, mert nem tudta a karabinert kiakasztani a feszülő kantárszár végén. Ki kellett mentenem a helyzetéből. Ezután következett a második szakasz: a függőleges kürtő a vaslépcsővel. Itt felment elég könnyen - csak éppen aggódott, hogy kidől a létra. Nem dőlt ki a létra. A létra tetejére érve ismét elérte egy pánikroham, ahonnét ismét ki kellett mentenem. Utána legalább 10 percet pihent a lányom, hogy a fizikai és pszichés terhelést kipihenje. Innét elsétáltunk a Gasthof Postlhoz, majd onnét tovább a Brombergre. Ott megnéztük a vadapark egy jó részét, ahol külféle szarvasfajokat meg köszáli kecskéket láttunk. A hegytetőről végül a Hochkogelhaus érintésével a Strasserbahnerwegen keresztül ereszkedtünk le Maiersdorfba.

 

Nettó szintemelkedés: 598 m

Az aznapi túrák teljes szintemelkedése: 639 m

Az aznapi túrák teljes hossza: 8,1 km