Veliki Karaman

A Veliki Karaman a Kopaonik-hegység egyik hegycsúcsa. Lejtőin sípályákat alakítottak ki, tetején a felvonók felső állomása. A hegy 1936 méter magas.

Motiváció

Ha már eljutottam a közeli Mali Karamanra - ami csak 800 méterre fekszik innét - akkor már ide is eljöttem.

A túra

A csúcstól délkeleti irányban, az országút mellett van egy parkoló és egyben kilátópont - egyébként fantasztikus kilátással. Innét indultam. Először az országúton. De országúton nem olyan jó menni, ezért letértem róla, és úgy döntöttem, hogy rövidítek a csúcsra vezető turistaút felé. Ehhez egy kúszóborókával sűrűn benőtt területen kellett átvágnom. Szégyelltem magam, amikor a borókákat tapostam. De akkor már ott voltam. A turistaúton már könnyű volt az út fölfelé. A hegy legmagasabb pontját nem érhettem el, mert egy kerítéssel körülvett objektum volt ott. De ez nem fájt annyira: ez a csúcs azért nem tartozott életem álmai közé. Innét a Vučakra indultam tovább.

Leereszkedtem a Jaram nevű hágóra, onnét pedig a sípálya mentén meredeken kapaszkodtam fel a Vučakra. A csúcsot képező sziklahalomra is felmásztam. Megcsodáltam a kilátást, majd indultam tovább a Mali Karamanra. Útközben néhány túrázóval és egy nagy birkanyájjal találkoztam. A hegycsúcsot egy szikla képezi: oda persze felmásztam.

A legnyugvó nap mellett egyre hűvösebb időben még elsétáltam a Veliki Karaman csúcsáig. Plusz élményt ez már nem nyújtott - de ezt előre nem lehetett tudni. Nem baj - jó volt az egész túra. 

A túra nettó szintemelkedése: 146 m

Az aznapi túra teljes (bruttó) szintemelkedése: 395 m

Az aznapi út teljes hossza: 9,2 km