Grosser Bösenstein

A Großer Bösenstein Stájerországban található. Az Alacsony-Tauern fontosabb csúcsai közé tartozik. 2448 méter magas, prominenciája pedig 634 méter, mely értékkel kilencedik e tekintetben az Alacsony-Tauernben.

Motiváció

Ez egy olyan jelentősebb hegycsúcs, amit úgy ítéltem meg, hogy akár október végén is megmászható extrém nehézség nélkül.

A túra

A túrát a Sceibelalm alján található parkolótól kezdtem. Hamar az Edelrautehüttéhez értem, ahonnét a Großer Scheibelsee sem volt messze. Ott készítettem jónéhány fényképet. Majd megkezdtem a kapaszkodást a Hauseckre. Az ösvény igen meredek volt. Az idő pedig szeles. Jónéhány másik túrázó is ment fölfelé. A Hausecken sem voltam egyedül. A csúcson ott is erős szél fújt. De találtam egy szélvédett füves részt, ahol leheveredtem, és rápihentem a következő etapra: a Großer Bösenstein megmászására.

Az ösvény továbbra is meredek volt. A szél is erős maradt. Ahogy egyre feljebb kerültem, megjelentek a hófoltok. Egy fiatal magyar pár fel is adta a túráját az első olyan helyen, ahol egy meredek hófoltot keresztezett az ösvény. Felérve egy nyeregbe olyan viharos volt a szél, hogy le kellett gugolnom, hogy ne fújjon el. A heves szélrohamok később is folytatódtak. A hegy éles és helyenként kitett délkeleti gerincén ez időnként már életveszélyes helyzeteket is teremtett. Gugolva ugyanis nem lehet előre haladni. Tehát kellett felállva is menni, nem lehetett csak gugolni. A viharos szél olyan erős volt, hogy ha a túrabotjaimat a végén lazán fogtam, akkor azok közel vízszintes helyzetet vettek fel a széltől. De végül így is felértem a csúcsra. És felülről nézhettem az Alacsony-Tauern tengernyi havas-sziklás hegycsúcsát! Hányszor vágytam erre korábban, amikor Nyugat-Európába tartó repülőgépről néztem az Alpok ezen részét ősszel, télen vagy havasan, amikor azt hó borítja! 

A túra nettó szintemelkedése: 781 m

A túra teljes szintemelkedése: 1087 m

A túra teljes hossza: 16 km

A túra időtartama: 6 óra 45 perc