Mali Povlen

A Mali Povlen a Valjevói-hegység legmagasabb csúcsa. 1347 méter magas. Prominenciája is jelentős: 615 méter. A Mali Povlen jelentése "Alacsony-Povlen". A mellette lévő két csúcsot Srednji Povlennek ("Középső-Povlen"-nek) és Veliki Povlennek (azaz "Magas-Povlen"-nek) hívják. A három közül az "Alacsony-Povlen" a legmagasabb, míg a "Magas-Povlen" a legalacsonyabb. Hát van ilyen.

Motiváció

COVID-vírus miatti utazási korlátozások immáron 9 hónapja nem járhattam külföldön. Következésképpen számomra kedves magasabb hegyeken sem. De most elkezdték nyitni a határokat. Például Szerbia felé. Oda szívesen elutaztam volna. A balkáni kultúra - szigorúan látogatóként - mindig is vonzott. És még hegyek is vannak ott elérhető távolságban, olyan is, ahol ráadásul soha nem is jártam. Feleségemnek is mehetnéke volt, így hát ketten elutaztunk Szerbiába. 

A túra

A Povlentől nyugat-északnyugatra fekvő ágótól indultunk. Egy térkép szerint ezt a hágót Debelo brdonak hívják. De nem vagyok biztos benne, hogy tényleg ez a neve, mert "brdo" néven általában hegygerinceket neveznek el. Na mindegy, akkor is innét indultunk, egy makadám úton, ami eleinte vidéki házak között kanyargott, majd mezőkkel szegélyezve kapaszkodott fel a hegyoldalban. Féluton a Povlen-turistaházhoz érkeztünk, Itt vagy 50 turistával találkoztunk. Elhaladtunk a Veliki Povlen oldalában, majd a Srednji Povlen oldalában, és végül felkapaszkodhattunk a Mali Povlen csúcsára. Ez ugyan nem egy túl magas hegy, de mégis olyan erdei/hegyi virágokat láttam, amik a Mecsekben márciusban nyílnak, és nem májusban. Ennyit számít az a 660 méternyi különbség. És azért volt olyan virág is, ami nincs a Mecsekben. Például tavaszi kankalin. Ami egy gyönyörű virág. 

Visszafelé ugyanarra mentünk, mint odafelé.

 

"Nettó" szintemelkedés: 312 m

A túra teljes (bruttó) szintemelkedése: 467 m

A túra hossza: 12 km

A túra időtartama: 3 óra 30 perc