Velká lúka

A Velká lúka a Rajeci-havasok legmagasabb csúcsa. 1476 méter magas. Ez a magasság Szlovákiában nem számít nagynak. Arra azonban még éppen elég, hogy a hegy füves tetején törpefenyők is nőjenek. Télen kedvelt síterep. A Via Ferrátákat kedvelők is jöhetnek ide. Amivel ez a hegy kitűnik sok másik szlovákiai hegy közül, az a hegy proinenciája. 897 méteres prominenciájával az 5. a szlovákiai hegyek prominencia listáján.

Motiváció

Felvidéki családi nyaralásunk részeként kerestem olyan hegyeket, melyek kisebb erőfeszítéssel is felkereshetőek, és emellett valami miatt jelentős hegyek is. A Velká lúka prominenciája jelentős, emellett a csúcsától kevesebb, mint 1 órányi távolságig fel lehet jutni autóval. Pont jó!

A túra

Keskeny hegyi úton felmentünk autóval a Martinske hole üdülőtelepig. Az idő elég rossz volt, de azért elindultunk a csúcs irányába. Hamarosan esni kezdett az eső. Ekkor tétováztunk, hogy mit tegyünk. De mivel nem volt erős az eső, továbbindultunk. Pont egy magányos házikó mellett haladtunk (volna) el, amikor erősen esni kezdett. Kb. 20 percet kihúztunk a házikó eresze alatt, majd amikor enyhült az eső, ismét továbbindultunk. Felhőben, gyenge esőben. A csúcsig felmentünk, majd hamar visszaereszkedtünk a Martinske Hole Üdülőházhoz. Ott forró levest ettünk és kávét ittunk - meg ruhákat szárítottunk. Büszke vagyok a feleségemre és lányomra, hogy nem nyavalyogtak, pedig a körülmények messze nem voltak ideálisak. Délután már jó idő volt, és akkor egy másik kisebb kirándulást tettünk a Nagy-Fátrában a blatnicai várromhoz.


"Nettó" szintemelkedés: 237 m

A nap összesített (bruttó) szintemelkedése: 408 m

A nap során megtett táv: 10,5 km