Mestecăniș
Az Obcina Mestecăniș a Kárpátok külső, Moldva felé eső ívének egy hegycsoportja. Legmagasabb csúcsa az 1544 méter magas Vârful Lucina. A Vârful Mestecăniș egy alacsonyabb, 1291 méter magas hegycsúcs a hegycsoport déli részén, a Mestecăniș-hágó közelében.
Motiváció
Pécsről Románia moldvai részére utaztam üzleti útra. A távolság nagy volt, az út fárasztó. Ennek a hosszú utazásnak a visszaútját próbáltam kissé változatossá tenni egy rövid kirándulással. A kiszemelt hegycsúcs mindössze 3 kilométerre volt az országúttól.
A túra
A Mestecăniș-hágótól indultam. A teljes sétát havas makadámúton tettem meg. Mint később kiderült, a makadámút a hegycsúcson álló katonai bázishoz vezetett. Szerettem volna a csúcsig eljutni. Ennek érdekében azt is bevállaltam, hogy a katonai objektum - egyébként nyitva lévő - kapuján bemenjek. Az udvaron senkit nem láttam, csak egy személyautót és egy katonai teherautót. Ezután a továbbhaladáshoz egy lánccal lezárt átjárón kellett volna átjutni. Ezt már nem vállaltam be a katonai objektumon belül. Így végül 1270 méter magasságig jutottam, és a csúcstól 100 méterre lehettem. Amit így sem láttam, mert a hegy ködben állt.
A februári túra legnagyobb élménye az volt, hogy pirosló áfonyákat láttam (és kóstoltam is)!
Szintemelkedése: 205 m
A túra hossza: 6 km
A túra időtartama: 1,5 óra