Göller

A Göller a Mürzsteger Alpen harmadik legmagasabb hegycsúcsa 1766 méteres magassággal. Prominenciája is jelentős: 632 méter. 10 kilométeres körzetben ez a legmagasabb hegycsúcs. A legközelebbi nála magasabb hegy a Donnerwand (1799 m).

Motiváció

Bécsbe utaztam. Ha már olyan közel voltam az Alpokhoz, szerettem volna egy közelebbi hegyet megmászni. A Göller ugyan annyira nincs közel Bécshez, de május lévén a hosszú világos este a távolabbi célt is lehetővé tette. Márpedig egyszer a Göllerre is el szerettem volna menni. Kevés ilyen magas hegy van Bécshez ilyen közel.

A túra

A térképemen a túraútvonal kezdőpontja nem volt rajta, és így kissé nehezen találtam meg, hogy honnét kell indulni. De egy helyi lakos segített elmagyarázni. Ekkor délután 3 óra volt. Szerinte délután háromkor nem lehet elindulni a Göllerre. De biztosítottam, hogy gyors vagyok, és meg tudom járni a hegyet. Így is volt. Noha május volt, a magasabb részeken hó volt. A csúcs alatt legalább 1 méter mély volt a hó, és nagyon süppedős. Szerencsére volt nálam túrabot. De így is nagyon nehéz volt itt haladni. Helyenként csak a hóra ráfeküdve négykézláb tudtam előrehaladni. Ha már hótalpam nem volt. A hegytetőről végül gyönyörű kilátás kárpótolt.

 

"Nettó" szintemelkedés: 809 m

A túra teljes (bruttó) szintemelkedése: 838 m

A túra hossza: 8 km

A túra időtartama: 3,5 óra