Handlesberg

A Handlesberg a Gutensteini-Alpok második legmagasabb hegycsúcsa 1370 méteres magassággal. Prominenciája is jelentős: 632 méter. 4 kilométeres körzetben ez a legmagasabb hegycsúcs. A legközelebbi nála magasabb hegy a Wirtshauskogel (1486 m). A Handlesberg a közeli híres Schneeberg "árnyékában" nem sok látogatót vonz. Pedig meglepően szép, és sok élményt nyújthat.

Motiváció

Bécsbe utaztam. Útközben szerettem volna egy kis kirándulást tenni. Az idő esős volt. Úgy gondoltam, hogy a kis kihívást jelentő Handlesberg ilyen időben is megmászható.

A túra

Autóval egy kisebb darabon felmentem a Schwarzau im Gebirge fölötti hegyoldalban egy rém meredek kövesúton. Innét egy jelzett turistaúton elindultam a hegycsúcs felé. A jelzett ösvényt szemmel láthatóan ritkán használják. Majd' méter magas növényzet között haladt, és alig volt kitaposva. Az eső éppen indulásom előtt állt el. A növényzet pedig nagyon vizes volt. Egy kilométer megtétele után már én is nagyon vizes voltam. Olyannyira, mintha zuhogó esőben mentem volna. De ilyen apróságok nem állíthattak meg. Később már szélesebb utakon haladtam, és jobb volt. Kedvemet pedig javította, hogy útközben gyönyörű virágokat láttam, például erdei cikláment, egy vad orchideafélét (Dactylorhiza maculata), turbánliliomot és más virágokat. A csúcsról pedig szép volt a kilátás; például az 1893 méter magas Ötscher is látszott. A túra során senkivel nem találkoztam.

 

"Nettó" szintemelkedés: 580 m

A túra teljes (bruttó) szintemelkedése: 755 m

A túra hossza: 7,5 km

A túra időtartama: 4 óra