Tofana di Dentro
A Tofana di Dentro a Dolomitokban lévő Tofana-csoport három fő csúcsának legészakibb tagja. Magasság szerint pedig a középső. 3238 méter magas. Dominanciája mindössze 700 m, azaz a legközelebbi magasabb hely 700 méterre fekszik tőle. Ez a Tofana di Mezzo.
A Tofana di Dentro több útvonalon keresztül is elérhető. A legegyszerűbb megközelítése a A Tofana di Mezzoról átvezető könnyű Via Ferrata Lamon. Technikailag még egyszerűbb - csak néhol biztosított útvonal - a Pié Tofana nevű helytől (1668 m) induló út. Az 1600 méteres szintkülönbség azonban megszűri az érdeklődőket.
Motiváció
Motivációm ugyanaz volt, mint a Tofana di Mezzo esetében: A Dolomitokba tett első túrám alkalmával a Tofana di Rozest másztam meg, több évvel korábban. Akkor a Tofana di Dentro még "megközelíthetetlennek" tűnt számomra az oda vezető a via ferrátás utak miatt. A kabinos felvonó pedig természetesen nem jöhetett szóba. Mostanra olyan gyakorlatot szereztem a via ferrátákon, hogy a választott út semmilyen nehézséget nem okozhatott. Mint a Dolomitok egyik legmagasabb csúcsa, bele is került a 2011-es olasz út programjába
A túra
A szokásos kora reggeli indulás után a Pié Tofana nevű helyen parkoltunk le az autóval. parkoltumk le az autóval, 1668 méter magasságban. Kb. 1600 méter szintemelkedés várt ránk. Ezt sikerült megtoldani még extra 100 méter szintemelkedéssel. Nem először fordult elő, hogy rossz útvonalon indultunk el: az autóparkolók gyakran turistautak csomópontjaként is szolgálnak. Persze hamar kiderül a tévedés, de ebben az esetben 100 métert emelkedni, majd visszaereszkedni pluszban nyilván nem esett jól. A nagy szintemelkedést annak tudatában is könnyen vállaltuk, hogy terv szerint kabinos libegővel ereszkedtünk volna le a túra végén a hegycsúcsról. Fölfelé semmiképpen nem mehettünk úgy - ha úgy lett volna, akkor erre a honlapra sem kerülhetett volna fel a hegymászás. De a leereszkedés talán még belefér... A fölfelé vezető ösvény néhány pontjáról jól látszott a fantasztikus magasságban (több mint 1 kilométerrel fölöttünk) húzódó drótkötélpálya. Ám kabin nem mozgott rajta, ami kisebb aggodalommal töltött el bennünket. Avval nyugtattuk magunkat, hogy még korán van, ilyenkor még nem járnak. Végül ez igaznak is bizonyult. Az út fölfelé hosszú volt, a nap égetően sütött, és a táj a Dolomitok szokásos változatosan lékekzetelállítóan szép arcát mutatta. Az út során az I. világháborús nyomok sem maradhattak el: kiépített út kerekes ágyúknak, mellvédfal lövészeknek, kis menedékház katonáknak, rozsdás szögesdrótok. Hiába hosszú az út, azért előbb-utóbb feljutottunk a csúcsra. Útközben szinte senkivel nem találkoztunk. A csúcs mégis tele volt. A közeli Tofana di Mezzoról jöttek át legtöbben. A csúcsot mi is a Via Ferrata Lamonon keresztül hagytuk el, a Tofana di Mezzot célozva meg.
"Nettó" szintemelkedés: 1570 m
Az aznapi túrák teljes szintemelkedése: 2340 m
Az aznapi túrák teljes hossza: 15 km