Zólyom-hegy

A Zólyom-hegy a Nagy-Fátra délkeleti részén fekszik. 1402 méter magas, prominenciája pedig körülbelül 400 méteres. Teteje lapos, de mivel sem fák, sem bokrok nem zavarják a kilátást, így kiváló panorámát nyújt, leginkább az Alacsony-Tátra irányában.

Motiváció

Tél volt, és Krakkóba utaztam. A hosszú út és a korai napnyugta ellenére nem tűnt lehetetlennek egy kirándulás beillesztése a nap programjába Zólyom-hegyi céllal. Nem is bántam meg, mert gyönyörű és emlékezetes túra volt.

A túra

A dóvali sícentrum egyik parkolójában álltam meg. Nem síelek, és így életemben ez volt az első alkalom, hogy sípályát télen láttam. Nyáron már láttam sokat, de télen eddig még nem jártam magasabb hegyekben. Már ez is élmény volt. Mivel meg voltam fázva, ezért bekaptam egy mentolos torokfertőtlenítő tablettát a kirándulás előtt. Ez feljavította úgy a közérzetemet, hogy egészen jól éreztem magam a túra folyamán. 15 centis hóban indultam. A magasság emelkedésével a hó mélysége egyre nagyobb lett. A csúcs alatt már 40-50 centis volt átlagosan. De a csúcs alatt számtalan hófúvás is volt, ahol a hó mélysége biztos meghaladta az 1 métert. Ez a hó friss decemberi hó volt, könnyen süppedős. Nagyon nehéz volt benne haladni. Nem is voltak benne más nyomok. A csúcshoz vezető gerincről viszont nagyrészt lefújta a szél a havat, és ott ebből a szempontból könnyebb volt járni. Itt a nehézséget a -5 Celsius fokos hideggel kombinált viharos szél okozta. A nehézségeket a kaland érdekessége és a gyönyörű panoráma bőven ellensúlyozta. Talán nem volt a legokosabb megfázva ilyen körölmények között túrázni, ezért este - biztos ami biztos - ittam a kalanra egy Neocitrán forróitalt megfázásra. Nem tudom, hogy gyógyít-e, de bevétele után kellemes kábultságot okoz, és az ember azt hiszi, hogy nincs is baja.


"Nettó" szintemelkedés: 430 m

A túra teljes (bruttó) szintemelkedése: 464 m

A túra hossza: 6 km

A túra időtartama: 2 óra