Stolzalpe

A Murberge egy érdekes hegység. A Mura völgye és avval párhuzamosan kb. 8 kilométerre futó völgyrendszer által határoltan 60 kilométer hosszan nyúlik el. Valószínűleg a nem túl távoli foldtörténeti múltban a Mura völgye egyszer áthelyeződött, és ez - illetve a közben folytatódó kiemelkedése az Alpoknak - alakította ki ezt a hegységet. Ennek a hegységnek a harmadik legmagasabb hegye a Stolzalpe. 1870 méter magas.

Motiváció

Stájerország 12. legnagyobb prominenciájával bíró hegye. Ezért választottam.

A túra

Eredetileg a Stolzalpe déli oldalában épült nagy kórház parkolójában szerettem volna leparkolni. Ez persze Ausztriában nem volt lehetséges. Így lejjebb kellett leparkolni. és onnét indultunk. Először száraz volt az út, majd jégfoltos. A fenyőerdőbe érve egyre mélyebb koszos hóban haladtunk. Aztán a hó már nem volt annyira koszos. A teteje viszont jeges volt. Ezen próbáltunk óvatosan előrejutni. Amikor ez nem sikerült, akkor akár 60-70 centi mélyen is beszakadtunk a hóba. Jó kis küzdelem volt! Kilátás a csúcsról nem sok, de azért a Preber meg néhány más csúcs az Alacsony-Tauernből helyenként látszott a fenyők közt nyíló réseken.

 

A túra időtartama: 5 óra

A túra nettó szintemelkedése: 657 m

Az aznapi túrák teljes (bruttó) szintemelkedése: 859 m

Az aznapi túrák teljes hossza: 14 km