Payerhöhe
A Payerhöhe a Murberge egyik hegycsúcsa. Két és fél kilométerre található a hegység legmagasabb csúcsától, a Gstodertől. 1966 méter magas.
Motiváció
Miután lejöttem a Gstoder csúcsáról, hiányérzetem maradt. Túl rövid a túra! Ezért tettem egy kitérőt a Payerhöhére.
A túra
Hajnalban a Balatontól indultam autóval. Tervem szerint egy közepes méretű túra Murau környékén még belefért aznap, az utazás ideját is figyelembe véve. Először a Packsattelnél álltam meg, hogy megszakítsam az autóban ülést egy kis sétával. A Kalcherkogelre mentem fel ekkor. Murauhoz érve már a valódi cél volt előttem. A Goldachnonkra szerettem volna felmenni. Azonban az az erdei út, melyről előzetesen azt tippeltem, hogy 1740 méterig föl lehet rajta autózni, az le volt zárva sorompóval. Arra pedig nem volt idő, hogy lejjebbről indulkjjak el gyalog ugyanahhoz a célhoz. Újratervezés. Szerencsére szokott B tervem lenni. Most is volt: elő is vettem. Iránya Gstoder! Oda fel lehetett menni fél magasságig autóval. Annak, akinek van 4 Eurónyi aprópénze. Nekem nem volt, úgyhogy kellett kunyerálnom egy faluban egy helyi lakostól. Sikerült. Így autóval felmentem a Jogaushüttéig, és ott kezdtem a túrát. Pillanatok alatt a Dörfler Höhén voltam. Az út ugyan meglehetősen meredek oda, ám csak 1,4 km a táv. A Dörfler Höhén nem időztem, hanem megállás nélkül mentem tovább a Gstoderre. Egy rövid, de meredek kaptató után már ott is voltam. A csúcson egy csordányi tehén és egy kiránduló család volt. Bóklásztam kicsit a csúcs körül, készítettem panorámafényképeket és néhány fényképet szép virágokról, majd indultam lefelé. De nem vissza az autóhoz, hanem a Payerhöhe nevű csúcsra. Nagyjából szintben haladva jutottam el a Payerhöhére. Kicsit fennsík jellegű volt az út. Onnét az autóhoz "toronyiránt" lőttem be az utat. A térképen nem volt jelezve a megoldás, de végül találtam egy erdészeti utat, ami a legrövidebb úton a Jogaushüttéhez vezetett.
A túra időtartama: 2 óra
A túra nettó szintemelkedése: 400 m
Az aznapi túrák teljes (bruttó) szintemelkedése: 597 m
Az aznapi túrák teljes hossza: 9 km