Geierkogel
A karintiai Saualpe egyik csúcsa a Geierkogel. A Klippitztörl nevű alpesi hágótól délre emelkednek a következő csúcsok: Geierkogel (1917 m), Forstalpe (2034 m), Kienberg (2050 m). Hegylábaik lucfenyvessel borítottak. Viszonylag szelíd, füves hegyhátaikat sziklakibukkanások csipkézik.
Motiváció
Decemberi túrázásaim eddig kivétel nélkül fantasztikusan sikerültek. Ezért 2019 decemberében is szerettem volna hasonló élményre szert tenni. Végül a ez a decemberi túra január elején valósult meg - de ez semmit nem rontott a végeredményen! A cél az volt, hogy nem túl messze eső, 2000 méter körüli, könnyen elérhető csúcsokra jussunk el. A Saualpe ezen része pont alkalmasnak tűnt.
A túra
A Klippitztörl nevű hágótól indultunk. Ahogy gyakran előfurdul, már induláskor sikerült rossz irányba indulnunk. Induláskor a legkönnyebb eltévedni. Néhány száz méter után rájöttem, hogy ez nem az az út! De mivel eddigre már felkapaszkodtunk 30-40 métert, ezért nem akartam visszafordulni, és rövidebb átkötés mellett döntöttem. Ez se volt a leegjobb ötlet: nem volt sokkal rövidebb sem, mintha visszamentünk volna - viszont így fél méter magas szűzhóban kellett küzdenünk kb. 200 méter, és egy drótkerítésen is át kellett másznunk. A továbbiakban már nem volt jelentős nehézség. Az út meredek volt, és eljegesedett hóval volt borítva. Egy szembejövő hölgy szerint olyan jeges az út, hogy nem lehet továbbmenni. Egy darabig bakacs + túrabot kombóval küzdöttem magam előre. De idővel lustaságomat leküzdve fel kellett tennem a macskakarmokat. Innentől kezdve tényleg könnyen ment minden, ez ennek ellenkező híresztelés ellenére. A Geierkogel csúcsára hamar feljutottunk. Persze nem is ez volt az igazi cél, úgyhogy lendületből haladtunk tovább.
A túra időtartama: 4 óra 45 perc
A túra teljes (bruttó) szintemelkedése: 624 m
Az aznapi túra teljes hossza: 16 km