Midžor

Ez a hegy Szerbia legmagasabb pontja, mióta Koszovó kivált Szerbiából. 2169 méter magas. A Bulgáriában és Szerbiában húzódó Stara Planina hegységben található, pont a szerb-bolgár határon. Prominenciája kiemelkedően nagy: 1479 méter.

Motiváció

Szerbia legmagasabb hegycsúcsa. Természetesen el kellett ide jönnöm

A túra

Reggel 7 körül indultunk Nisből autóval, és 9 óra körül már a Babin Zub nevű hegy oldalában parkoltunk le. Megkerültük nyugat és dél felől a Babin Zubot, megcsodálva a nyugati oldalon lévő óriási homokkő sziklatornyot. Hiába másztunk fel a Babin Zub hegynek majdnem a tetejére, hamarosan le kellett ereszkednünk (egy sípályán) a Babin Zubot és a Žarkova Čuka közötti hágóra. Itt reggelizünk egy turistaház mellett egy szép mezőn. Innét kúszóborókákkal tűzdelt mezőn haladtunk tovább, majd megkezdtük az igen meredek emelkedést a Žarkova Čuka oldalában. Túránk fő célja a Midžor volt, és az oda vezető út el is kerüli a Žarkova Čuka csúcsát. De egy kis tábla jelezte, hogy hol kell letérni az útról azoknak, akik a csúcsot is célba veszik. Erre mentünk mi is. Ösvény igazán nem is volt itt, csak meredek füves hegyoldal. Hamar a csúcson voltunk, pillangókkal (pl. nagy apolló lepke) és virágzó kövirózsákkal körülvéve. Rövid bámészkodás és pihenés után már indultunk is tovább a Midžorra. Hosszan de enyhe emelkedőn jutottunk el a csúcsig. A gerincre (és egyben a határra is) fölérve nézegettük a bolgár oldalt. Magán a csúcson sok időt nem tudtunk tölteni, mert hihetetlenül sok pimasz légy keringett a csúcsot jelző betonoszlop körül. Így hát hamar indultunk vissza. Még 9 kilométert meg kellett tenni az autóig.

 
 

"Nettó" szintemelkedés: 589 m

A túra teljes (bruttó) szintemelkedése: 927 m

A túra hossza: 18,5 km

A túra időtartama: 5 óra 30 perc