Drahte Kogel
A Drahte Kogelnek más nevei is vannak: Tratenkogel vagy Trattekogel. Ez egy kevéssé ismert hegy nem túl messze a Semmering hágótól. Jó kis hegy lenne - 1565 méter magas - de a Rax és a Stuhleck közé "szorulva" nincs sok esélye. Látogatói számát esetleg az növelheti, hogy több európai hosszútávú vándorút egy-egy variánsa átvezet rajta.
Motiváció
Igazából már régóta tarsolyban tartottam ezt a hegyet arra az esetre, ha Bécs közelében lennék, és ide lenne kedvem elmenni. Ezúttal Bécs közelében voltam, és pont ide volt kedvem elmenni. Időm csak korlátozottan volt, és ide elég hamar fel lehet jutni. Ráadásul a környéken mindenhová esőt jelzett a meteorológia, kivéve ide.
A túra
A leg logikusabbnak tűnű indulási pont a Preiner Gscheid nevű hágó erre a hegyre. Én is majdnem innét indultam, de nem pont innét, hanem a kicsit lejjebb lévő Schlöggl Alm nevű tanya közeléből. Ez ugyan lejjebb van, mint a hágó, de onnét indulva még egy plusz hegyet meg kell mászni jelzett úton a Drahte Kogel felé menet. Így pedig azt a plusz hegyet kihagyhattam. Ráadásul ez az út még kicsit rövidebb is. Sőt, az autó is megspórolt 100 méter szintemelkedést, amivel biztos nyertem 1-2 deci benzint. Innét aztán izgalmak nélkül másfél óra alatt eljutottam a hegycsúcsra. Onnét sajnos nem volt kilátás, de útközben egy helyen volt erdőirtás, és onnét meg lehetett csodálni a még hófoltos Schneealpe-t. Útközben pedig lehetett gyönyörködni orchideákban és sok-sok harangrojtban. Sőt, még néhány tavaszi enciánt is láttam, az idén először!
A túra "nettó" szintemelkedése: 590 m
A túra teljes (bruttó) szintemelkedése: 596 m
A túra hossza: 8,5 km
A túra időtartama: 2 óra 45 perc