Buteanu-csúcs
A Buteanu-csúcs Erdélyben található. 2507 méteres magasságával a Fogarasi-havasok 5. legmagasabb hegycsúcsa.
Motiváció
Ebben az évben a "fő" hegymászó utam Szerbia legmagasabb hegyére - a Midzorra - vezetett. Az ám, csakhogy a Midzor mindössze 2169 méter magas! Ez aggodalommal töltött el: hogy nézne ki, ha 2016-ban a legmagasabb hegy, amit megmászok, az mindössze 2169 méter magas? Valamit tenni kellett. Szerencsére a családi erdélyi kirándulásba feltűnés nélkül bele tudtam csúsztatni ennek a 2500-as hegynek a megmászását
A túra
Nagyszebenben volt a szállásunk. Helyi idő szerint fél 5-kor keltem, ami magyar idő szerint fél 4 lett volna. Korán kellett indulnom, mert az volt a megállapodás, hogy reggeli időre visszaérek a szállásra. Így hát a sötétben elkezdtem autózni a 70 kilométerre fekvő Fogarasi-havasokig. Aggasztó volt az út. Először csak villámlott a hegyek irányában az ég alja, majd esni is kezdett az eső. Idővel már annyira esett, hogy meg kellett állni az út mellett, mert semmit sem láttam. De nem adtam fel - szerencsére. Mire felértem a Bilea-tóig, elállt az eső. Talán fél 7 lehetett. Senki nem mozgott még a tó körül. A szürke hajnalban álmosan, de azért tempósan megindultam fölfelé. Hamar a Zerge-nyeregig jutottam. Onnét pedig nem volt messze a Buteanu-csúcs. A csúcs előtt két helyen kellett kicsit mászni is, közepesen kitett helyen. Ekkor más öröltem, hogy nem hoztam el ide a feleségemet és a lányomat. Nekik ez veszélyes lett volna. A csúcs fehér ködben állt, és ezért innét nem is láttam semmit. De szerencsére útközben azért lehetett szépeket látni a borult ég ellenére.
A túra "nettó" szintemelkedése: 467 m
A túra teljes (bruttó) szintemelkedése: 512 m
A túra hossza: 5 km
A túra időtartama: 1 óra 15 perc