Tengerszem-csúcs
A Tengerszem-csúcs a Tátrában a szlovák-lengyel határon fekszik. Ez régen a magyar-lengyel határon feküdt. Két szempontból is fontos hegycsúcs ez: egyészről Lengyelország legmagasabb pontja, másrészről pedig átlagos turisták számára a legmagasabb legálisan megmászható hegycsúcs a Tátrában. Sok forrás szerint 2499 méter magas, pedig valójában 2503 méteres. Hogyan lehet ez? Úgy, hogy a 2499 méteres magasság Lengyelország legmagasabb pontja. Ám a határ nem a hegy legmagasabb pontján húzodik, hanem attól kissé lejjebb. A legmagasabb pont 2503 méteres. A Tengerszem-csúcs prominenciája 166 méter. A hozzá legközelebb eső magasabb csúcs a Róth Márton-csúcs (2520 m).
Motiváció
A Tengerszem-csúcsot már körülbelül 14 éves koromban kiszemeltem célként. Nagyon szerettem volna ide feljutni. Olyannyira, hogy két sikertelen próba után harmadszor is próbálkoztam - ezúttal sikerrel. Első alkalommal északi irányból próbálkoztunk. Ekkor eső miatt csupán a Morskie oko-ig jutottunk. Második alkalommal déli irányból indultunk, a feleségemmel és egy baráti házaspárral. A feleségem sajnos 2000 méteres magasságig bírta, ezért itt visszafordultunk. A másik pár pedig sikeresen feljutott a csúcsra. Tehát harmadszor is neki kellett indulnom - ezúttal egyedül.
A túra
Nagyszalókon volt a szállásunk. Feleségem és barátaink mégf aludtak, amikor elindultam. Szépek a hajnalok a városokban is és a hegyekben is. Ezúttal is nagyon hangulatos volt a hajnal a Tátrában. Az autót a Poprádi-tó vasúti megállóhelyen hagytam. Innét vezet fel az út a Poprádi-tóhoz. Nagy tempóban haladtam fölfelé, egy-két korán kelő turistát leelőzve. Hamar a Hunfalvi-hágó alatti menedékházhoz értem. Itt többen reggeli indulásukhoz készülődtek. A menedékház fölött még nagy hófolt volt, annak ellenére, hogy nyár volt. Innét hamar a csúcsra értem, ahol már voltak néhányan. Rövid nézgelődés után indultan vissza. Nagyrészt futva tettem meg az utat. Végül 5 óra alatt "letudtam" a 20 kilométeres és 1300 méteres szintet jelentő utat, ami szerintem nagyon jó eredmény. Ha jól emlékszem, akkor délelőtt fél 11-kor már ismét Nagyszalókon voltam. 1 órányi pihenés után ezúttal együtt indultunk el kirándulni - hát hova? - a Magas-Tátrába. A Töld-tóhoz és a Bélai-dombhoz. Ennek a túrának a laírása a következő túraleírásban olvasható.
Nettó szintemelkedés: 1399 m
A napi összesített szintemelkedés: 2262 m
A napi összesített megtett táv: 38 km