Volovica

Ez a hegy a Pohorje egyik magasabb - 1444 méter magas hegycsúcsa. A Roglától nyugati irányba húzódó hegyhát legnyugatibb, még 1400 méternél magasabb pontja. A Milslinját a Roglával összekötő turistaút is érinti. Pozíciója alapján azt gondolztam, hogy szép hely lesz jó kilátással. Ami sajnos nem igaz: a kilátás a lapos hegytető miatt nem látványos; az viszont, higy bármiféle kilátás van, azt az erdő korábbi kivágása tette lehetővé. Nem pedig az, hogy természetes módon magashegyi rét lett volna itt.

Motiváció

A túra valódi célja a szomszédos Rogla volt. De a Roglára elsétálni a közeli parkolóból nem egy nagy szám. Ezért egy kibővített körtúrát terveztem, mely túra ezt a hegytetőt is érintette.

A túra

A Roglára tervezett túrát nem a csúcs közelében fekvő parkolóból indítottam, hanem az oda vezető szerpentinút utolsó kanyarától, mely a Kraguljisce közelében fekszik. Mindig a legmeredekebb irányba haladva hamar a hegytetőre értem. Tetszett a hely: elszórt lucfenyőkkel pettyezett zsombékos mocsár, melyben szép vad orchideák virágoztak. Sajnos hamar továbbálltam, pedig mint utólag kiderült, ez a túra egyik legjobb helyszíne volt. Mint említettem, itt nem voltak ösvények. Ezért az általam vélt helyes irányban elkezdtem leereszkedni a hegyről. Kb. két kilométer után rájöttem, hogy ez mégse a helyes irány. Ekkor viszont már tudtam, hogy pont hol vagyok, és gyorsan korrigáltam. Így aztán újabb 25 perc elteltével már a jelzett turistaúton haladtam tovább a Volovica felé. Hosszasan, nagyrészt szintben haladtam. Az útmenti fenyőerdő meglehetősen ingerszegény volt. A Volovica pedig sokkal kevésbé volt szép, mint vártam. Mégis itt lepihentem, mert kora hajnalban indultam Pécsről, és aznap még nem pihentem. A pihenés nem volt zavartalan, mert nagyon sok hangya volt. Nem csak itt, hanem az egész túrám során ez volt a helyzet. A pihenés után a Turn felé vettem az irányt.

 

A túra időtartama: 5 óra 45 perc

A túra teljes (bruttó) szintemelkedése: 467 m

Az aznapi túra teljes hossza: 20,7 km