Turn
Ez a hegy a Pohorje egyik magasabb - 1463 méter magas hegycsúcsa. Turistaút nem vezet fel rá - csak az oldalában halad. Mégis érdemes ide kitérőt tenni, mert a kivágott erdő révén viszonylag jó kilátást nyújt.
Motiváció
A túra valódi célja a szomszédos Rogla volt. De a Roglára elsétálni a közeli parkolóból nem egy nagy szám. Ezért egy kibővített körtúrát terveztem, mely túra ezt a hegytetőt is érintette.
A túra
A Roglára tervezett túrát nem a csúcs közelében fekvő parkolóból indítottam, hanem az oda vezető szerpentinút utolsó kanyarától, mely a Kraguljisce közelében fekszik. Mindig a legmeredekebb irányba haladva hamar a hegytetőre értem. Tetszett a hely: elszórt lucfenyőkkel pettyezett zsombékos mocsár, melyben szép vad orchideák virágoztak. Sajnos hamar továbbálltam, pedig mint utólag kiderült, ez a túra egyik legjobb helyszíne volt. Mint említettem, itt nem voltak ösvények. Ezért az általam vélt helyes irányban elkezdtem leereszkedni a hegyről. Kb. két kilométer után rájöttem, hogy ez mégse a helyes irány. Ekkor viszont már tudtam, hogy pont hol vagyok, és gyorsan korrigáltam. Így aztán újabb 25 perc elteltével már a jelzett turistaúton haladtam tovább a Volovica felé. Hosszasan, nagyrészt szintben haladtam. Az útmenti fenyőerdő meglehetősen ingerszegény volt. A Volovica pedig sokkal kevésbé volt szép, mint vártam. Mégis itt lepihentem, mert kora hajnalban indultam Pécsről, és aznap még nem pihentem. A pihenés nem volt zavartalan, mert nagyon sok hangya volt. Nem csak itt, hanem az egész túrám során ez volt a helyzet. A pihenés után a Turn felé vettem az irányt. A Volovica felé haladva már elmentem mellette, most viszont fel is kapaszkodtam rá. Ösvény nem vezett fel ide, és a haladás nehézkes volt a kivágott erdő maradványai között. De legalább elég jó kilátással kárpótolta az erőfeszítést. Innét a Luka-vízesés felé vettem az irányt.
A túra időtartama: 5 óra 45 perc
A túra teljes (bruttó) szintemelkedése: 467 m
Az aznapi túra teljes hossza: 20,7 km