Rogla
Ez a hegy egyike a Pohorje 7 darab 1500 méternél magasabb hegycsúcsánál. 1517 méter magas. Nem a legmagasabb csúcs, viszont a legismertebb. Több ok miatt is. Itt van Szlovénia egy ismert rádióadója. Van itt egy szintén jól ismert sípálya sícentrummal. És fel is lehet ide jönni autóval egy jó szerpentinúton, ami a látogatottságát nagyban növeli.
Motiváció
Korábban kivettem szabadságot, és most szerettem volna valahová elmenni túrázni. Olyan helyszínt kerestem, ami viszonylag magasan van, de lehet olyan túrát tenni, amiben nincsenek nagy szintkülönbségek. A Rogla környékén a Pohorjéban már sok helyyen jártam - többek között a Rogla melletti parkolóban is - de magán a Roglai kilátón még nem voltam. Így most a Rogla köré terveztem egy körtúrát.
A túra
A Roglára tervezett túrát nem a csúcs közelében fekvő parkolóból indítottam, hanem az oda vezető szerpentinút utolsó kanyarától, mely a Kraguljisce közelében fekszik. Mindig a legmeredekebb irányba haladva hamar a hegytetőre értem. Tetszett a hely: elszórt lucfenyőkkel pettyezett zsombékos mocsár, melyben szép vad orchideák virágoztak. Sajnos hamar továbbálltam, pedig mint utólag kiderült, ez a túra egyik legjobb helyszíne volt. Mint említettem, itt nem voltak ösvények. Ezért az általam vélt helyes irányban elkezdtem leereszkedni a hegyről. Kb. két kilométer után rájöttem, hogy ez mégse a helyes irány. Ekkor viszont már tudtam, hogy pont hol vagyok, és gyorsan korrigáltam. Így aztán újabb 25 perc elteltével már a jelzett turistaúton haladtam tovább a Volovica felé. Hosszasan, nagyrészt szintben haladtam. Az útmenti fenyőerdő meglehetősen ingerszegény volt. A Volovica pedig sokkal kevésbé volt szép, mint vártam. Mégis itt lepihentem, mert kora hajnalban indultam Pécsről, és aznap még nem pihentem. A pihenés nem volt zavartalan, mert nagyon sok hangya volt. Nem csak itt, hanem az egész túrám során ez volt a helyzet. A pihenés után a Turn felé vettem az irányt. A Volovica felé haladva már elmentem mellette, most viszont fel is kapaszkodtam rá. Ösvény nem vezett fel ide, és a haladás nehézkes volt a kivágott erdő maradványai között. De legalább elég jó kilátással kárpótolta az erőfeszítést. Innét a Luka-vízesés felé vettem az irányt. A jelzett út sokat kanyarog ide. Egy darabig kanyarogtam én is. De egy helyen úgy döntöttem, hogy rövidítek. Rövídebb is lett az út, de nagyon meredek. Túléltem.
Hamarosan a Luka vízeséshez értem. Épp hogy néhány képet tudtam itt csinálni, mert megtámadtak a hangyák. A vízeséstől hosszan kapaszkodtam fel a Rogla kilátótornyához. Útközben legelésző tehenek, virágzó rétek és a sportcentrum mellett haladtam el. 10 percet nézgelődtem a kilátóban, majd siettem vissza az autóhoz, ami csak 2 és fél kilométerre állt innét.
A túra időtartama: 5 óra 45 perc
A túra nettó szintemelkedése: 240 m
A túra teljes (bruttó) szintemelkedése: 467 m
Az aznapi túra teljes hossza: 20,7 km