Vučjak

A Velebit-hegység északi felén a legmagasabb hegycsúcsok 1600 méternél magasabbak. A Vučjak egyike ezen csúcsoknak. Elhelyezkedése folytán könnyen megközelíthető. A Zavižan-turistaház az oldalában épült fel.

Motiváció

Lányommal minden évben elmegyünk kettesben néhány napra kirándulni. Az éppen aktuális júniusi szeszélyes időjárás egy Adria-parti utat tett lehetővé. (Mert másutt esett az eső). Ebből pedig következett, hogy a Velebitbe menjünk túrázni. A Vučjak egy magas, de mégis könnyen megközelíthető hegy. Ezért ide mentünk.

A túra

Reggel indultunk Pécsről a tengerpartra. Kora délutánra értünk oda, és a lányom azonnal fürdeni is szeretett volna a tengerben. Így is történt. De a vízből nehezen tudtam kicsalogatni. Emiatt aztán az aznapra tervezett kirándulást csak este negyed nyolckor tudtuk megkezdeni a közeli Velebitben. Olyan helyeken, ahol medvék is élnek, ott nem annyira szeretek este kirándulni. A lányom szerencsére nem tudott a medvékről. Útközben az erdei ösvényen jópár ürülék kupacot láttunk. A lányom szerint lócitrom volt. Biztos, hogy nem az volt. Szerintem vagy szamáré lehetett (de az miért jár az erdőben), vagy medvéé. Végülis eljutottunk a Zavižan-turistaházig, ahonnét már kevesebb, mint 10 perc alatt feljutottunk a csúcsra. Onnét csodálatos kilátásunk volt, napnyugtával a tenger felett. Visszafelé a sötétedő erdőben gyorsan haladtunk - de ezúttal nem az erdei ösvényen, hanem az ugyanoda vezető, de hosszabb makadám úton. Szerencsére egy fél óra után felvett minket egy arra autózó pár, így hamarabb visszajutottunk a lejebb parkoló autónkhoz.

 

A túra időtartama: 1 óra 40 perc

"Nettó" szintemelkedése: 359 m

A túra teljes (bruttó) szintemelkedése: 369 m

A túra teljes hossza: 7 km