Sedovec

A Sedovec egy nem túl ismert hegytető a Pohorje keleti részén. 1231 méter magas. Vegyes lombos- és fenyőerdő borítja. Több jelzett turistaút is ki lett jelölve rajta - többek közt a szlovének "kék-túra" útvonala. De magára a csúcsra csak jelzetlen ösvények vezetnek fel. Szomorú történelmi emlék itt a számos 1945-ös tömegsír.

Motiváció

Feleségem egy ideje már rágta fülemet, hogy ősszel menjünk el valahová kirándulni. És nem a Mecsekre gondolt. Így aztán a Pohorjébe mentünk. Több helyen jártam már a Pohorjén, de a keleti felén még nem. Így most itt kirándultunk: a Sedovecen és a Žigartov vrh-ön.

A túra

1085 méteres magasságban kezdtük a túrát. Először egy erdei aszfaltúton a Hotel Zarjához jutottunk. Onnét erdei ösvényen szép színes októberi vegyes lombos-fenyőerdőben kapaszkodtunk fel a Sedovec oldalában. Ez nem egy túl magas hegy, de azért szerencsére már ad egy kis alpesi élményt. Az erdő alját több helyen áfonyabokrok borították, és sok fecsketárnicsot is láttam. A hegy tetején ugyan kivágták a fenyőerdőt, és még csak kisebb növendékfenyők nőttek helyettük, mégsem volt kilátás. Hogy ezt végülis a viszonylag lapos hegytető és a több helyen még álló magas erdő okozta-e, vagy az alacsonyan lógó felhők, azt most már nem tudom felidézni. Nem is időztünk itt sokat, hanem indultunk tovább a Žigartov vrh irányába.

 

A túra teljes időtartama: 3 óra

A túra teljes (bruttó) szintemelkedése: 420 m

A túra teljes hossza: 10 km