Monte Verzegnis

Motiváció

Trentóból Magyarországra autózni egy nap alatt elég fárasztó lenne. Úgy döntöttem, hogy inkább két nap alatt megyek, és így mindkét nap lesz időm egy kis hegymászásra is. Az első nap hazafelé menet csak a még szintén Olaszországban fekvő Tolmezzóig jutottam el. Tolmezzó kürül több jó hegy is van. A Monte Verzegnis egy ezek közül. Elég magas, de a megmászása nem igényel túl nagy erőfeszítést: 1000 méter körüli szitemelkedéssel teljesíthető. Még épp belefér a Magyarországra való hazaautózás elé.

A túra

Korán indultam az érdekes nevű - Sella Chianzutan - hágótól. .Talán negyed hét lehetett. Hosszú, erdős hegyoldalban rézsútosan és meredeken felvezető úton haladtam jó tempóban egy órán keresztül. Egy idő után a fák elmaradoztak, és füves területek vették át az erdők helyét. Mivel itt kevés turista jár, ezért az ösvény magas fűben, kevéssé kitaposott helyeken vezetett. Ez az augusztusi reggel során azt jelentette, hogy a fű teljesen vizes volt, a nem igazán vízálló bakancsom pedig átázott. A szokásosnál egyébként jobban beázott. Kiderült, hogy azért, mert mindkét bakancs az orra környékén kiszakadt. Ezt a Merell bakacsomat hívtam eddig 2-es számú bakancsnak a három bakancsom közül, mert úgy gondoltam, hogy ez a második legjobb bakancsom. Itt és most 3-as számúvá lépett elő, olyannyira, hogy pár órával később, délelőtt 11-kor már egy kuka mellett várta sorsa beteljesülését. De egyelőre még ebben a bakancsban jártam - többnyire magas fűben, de volt egy olyan szakasz is, ami biztosan első világháborús útnak készült ágyúvontatás és egyéb felvonulás számára. Végülis felértem a hegycsúcsra, ahonnét szép kilátás fogadott mind a szomszédos Monte Verzegnis irányába, mind pedig a lenti völgyekre. Rövid nézgelődés után pedig indultam is tovább a Monte Verzegnisre. Ez egy fél kilométeres "gerinctúra". Helyenként ez valóban egy sziklás gerinc, minimális kézzel-lábbal való mászással, és egy-egy "szellősebb" ponttal. Számomra az egyetlen nehézséget hegycsúcsról való leereszkedés jelentette. Mert keleti-észekkaleti irányban ereszkedtem le, nem arra amerről jöttem. Meredek volt, vizes és csúszós fűvel, két oldalról mélység. Amikor ezen a szakaszon túljutottam, ott az ösvény veszett el. A hegyoldalban mentem lefelé, ahol a magas fűben megbújó sziklákon és afonyabokrokon botladoztam. A bokám is csúnyán kifordult. Kétszer is. Nem volt jó. De azért leértem a hágóhoz. Ott pedig elbúcsúztam a bakancsomtól