Monte Cormolina
Ez a hegy az olaszországi Karni-Alpokban található. Nem egy jelentős hegy, hiszen mindössze fél kilométerre fekszik a már "jegyzett" Monte Verzegnistől. Ám annál alacsonyabb: csak 1880 méter magas. A Monte Verzegnis, a Monte Cormolina és a szintén itt emelkedő Monte Lovinzola nyugati hegycsúcsait összekötő hegygerinc egy szép, szabályos félkörívet alkotnak, egy kis medencét körbezárva. Minden bizonnyal ez az utolsó jégkorszakban légtrejött, gleccser által hátrahagyott kaldera.
Motiváció
Azért mentem fel ennek a hegynek a tetejére, mert ott van a Monte Verzegnis mellett, amit tényleg meg akartam mászni. Így minimális többlet erőfeszítéssel két hegyen is járhattam.
A túra
Korán indultam az érdekes nevű - Sella Chianzutan - hágótól. .Talán negyed hét lehetett. Hosszú, erdős hegyoldalban rézsútosan és meredeken felvezető úton haladtam jó tempóban egy órán keresztül. Egy idő után a fák elmaradoztak, és füves területek vették át az erdők helyét. Mivel itt kevés turista jár, ezért az ösvény magas fűben, kevéssé kitaposott helyeken vezetett. Ez az augusztusi reggel során azt jelentette, hogy a fű teljesen vizes volt, a nem igazán vízálló bakancsom pedig átázott. A szokásosnál egyébként jobban beázott. Kiderült, hogy azért, mert mindkét bakancs az orra környékén kiszakadt. Ezt a Merell bakacsomat hívtam eddig 2-es számú bakancsnak a három bakancsom közül, mert úgy gondoltam, hogy ez a második legjobb bakancsom. Itt és most 3-as számúvá lépett elő, olyannyira, hogy pár órával később, délelőtt 11-kor már egy kuka mellett várta sorsa beteljesülését. De egyelőre még ebben a bakancsban jártam - többnyire magas fűben, de volt egy olyan szakasz is, ami biztosan első világháborús útnak készült ágyúvontatás és egyéb felvonulás számára. Végülis felértem a hegycsúcsra, ahonnét szép kilátás fogadott mind a szomszédos Monte Verzegnis irányába, mind pedig a lenti völgyekre. Rövid nézgelődés után pedig indultam is tovább a Monte Verzegnisre.
A túra időtartama: 4 óra 30 perc
A túra teljes (bruttó) szintemelkedése: 1066 m
A túra teljes hossza: 8,2 km