Dos Alt
1119 méter. Egy ekkora hegy Magyarország legmegasabb hegye lehetne! De a Dos Alt az olaszországi Vicenzai-Alpokban található. Ez itt csak egy nagyobbacska domb, különösen, hogy az ezer méterrel fölé magasodó Becco di Filadonna mellett fekszik - vagy úgy is tekinthetjük, mint egy púp annak oldalában.
Motiváció
Mindössze 400 méterre volt a legmagasabb pontja ennek az egyébként jelentéktelen hegynek attól a ponttól, ahonnét a Becco di Filadonna nevű hegyre a túrámat megkezdtem. Visszafelé - ha már ott volt - a Dos Altot is útbaejtettem.
A túra
Egy Frisanchi nevű kicsi faluból indítottam túrámat. Van a Becco di Filadonára olyan túraútvonal is, mely kicsit rövidebb és gyorsabb. Viszont Frisanchiból indulva lehet egy körtúrát is tenni. A körtúrák pedig átalában több élményt adnak. Hosszú volt az út fölfelé. De nem unalmas, mert sok kíváncsi zerge elszórakoztatott fölfelé. Legalább 15-öt láttam. És láttam egy zergegidát is! A hegycsúcsra vezető út legvégét nem találtam meg, és így toronyiránt másztam fel, kézzel-lábbal kitett sziklákon. Akár le is eshettem volna - de ezt azért figyelemmel el lehetett kerülni. A Becco di Filadonna csúcsától a közeli Vigolana csúcsára indultam tovább. Szép, törpefenyők között kanyargó ösvény vezetett oda. Útközben láttam jónéhány virágot, de köztük a havasi gyopárok voltak a leginkább érdekesek. A Vigolana csúcsáról a Madonnina nevű sziklatoronyhoz mentem. Az ide vezető ösvény egy függőleges sziklafal oldalában vezetett, helyenként acélsodronnyal biztosítva. A sziklatorony mellett egy új építésű, panorámás és komfortos bivakház áll. Jó lett volna itt aludni! De még csak délelőtt volt, mikor ideértem, és a túrám felén részén már túl voltam. Indultam vissza a kiindulási pont közelében fekvő Dos Alt nevű hegy irányába. Erre a hegyre nem fölkapaszkodni, hanem leereszkedni kellett. Nem is keveset: 800 méter szintet. Azt is kőgörgeteggel borított meredek ösvényen. Ahol háromszor el is csúsztam, fenékre üléssel. Lejebb több helyen is ki volt írva, hogy ez az ösvény le van zárva. Gondolom veszélyesnek tartották, mert néhány helyen földcsuszamlás sodorta el az ösvényt. Ezeken a helyeken gond nélkül átjutottam. A "síma" helyeken meg elcsúsztam :-)
És a túra során itt láttam a legtöbb szép alpesi virágot!
"Nettó" szintemelkedése: 1075 m
A túra teljes (bruttó) szintemelkedése: 1239 m
A túra teljes hossza: 14 km