Corno Grande
A Corno Grande az Appenninek, és így evvel az olasz csizma legmagasabb csúcsa: 2912 méter magas Rómától nem túl messze emelkedik, egészen pontosan L'Aquila mellett fekszik. Abruzzo tartomány legmagasabb pontja.
Motiváció
Ez a hegy már az általános iskolai atlaszomban is szerepelt, és figyelmemet azonnal felkeltette. Aztán 10 évvel ezelőtt már a terület turistatérképét is megvettem. Azóta csak álmodozva nézegettem, de idén végre rászántam magam arra a nem kis útra, amit idáig meg kell tenni Magyarországról
A túra
Két szokványos indulási pont létezik a Corno Grandéra. Az egyik indulási pont a Campo Imperatore parkolója a csillagvizsgáló mellett. Ez déli irányban fekszik a csúcstól. Ha innét indulnánk, akkor 2130 méter szintről lehet indulni. A másik indulási lehetőség a Prati di Tivo nevű téli üdülőhely. Én innét indultam, 1444 méter magasságból. Innét felvonóval fel lehet menni 2000 méter magasságig. Nem vagyok híve a felvonóknak, úgyhogy ezt kihagytam. És mint kiderült, aznap egyébként sem üzemelt a viharos szél miatt. A jelzett túraút kezdetét megtaláltam, de ez az út később elenyészett. Így vissza kellett fordulnom másik utat keresni. Emiatt fölöslegesen megtettem 100 méter szintemelkedést. Az alternatív útvonal egy hegyi kerékpáros pálya volt. Jól lehetett haladni rajta, és nem jött lefelé senki sem. Gondolom azért nem, mert a felvonó nem üzemelt. Gyorsan haladtam felfelé. Hamarosan már a Franchetti menedékháznál voltam. Itt már hófoltok is voltak. Meg viharos szél. Hamarosan beért egy olasz hegymászó. Ő egy helyen elbizonytalanodott, hogy merre menjen, és így utolértem. Onnét együtt haladtunk, fel a csúcsig. Volt néhány acélsodronnyal biztosított szakasz is. Meg néhány részen elvesztettük az utat, és csak kapaszkodtunk a sziklák között. Háromnegyed 11-kor már a csúcson voltunk. Lefelé másik utvonalat választottunk: a nyugati gerincet. Ez egy kicsit nehezebb volt. Nem is pont oda vezetett, ahová szerettük volna, és így 100 méter szintet vissza kellett mászni. Eddigre úgy elfáradtam, hogy már nem bírtam az olasz hegymászó tempóját, és innét lemaradtam tőle. De ez nem csoda: ő egy vasembernek tűnt. Elmondása szerint a Mont Blancot Chamonixból 9 óra alatt megjárta. Végül én is lejutottam az autóig. Nem voltam én sem lassú: kettő órakor már be is fejeztem ezt a kimerítő túrát.
A túra időtartama: 7 óra 30 perc
"Nettó" szintemelkedése: 1468 m
A túra teljes (bruttó) szintemelkedése: 1685 m
Az aznapi túrák teljes hossza: 16 km