Veliki vrh

Sok Veliki vrh lehet. Már ezen a honlapon is ez a második ilyen nevű hegy. Ez a  link  mutat az elsőre. Ugyanis ez valami olyasmit jelenthet, hogy Magas-hegy, Nagy-hegy, vagy Öreg-hegy. Konkrétan ez a példány a szlovéniai Pohorje-hegységben emelkedik. Nem tartozik a hegység legjelentősebb csúcsai közé, de azért 1344 méteres magasságával inkább a magasabb csúcsainak egyike. Szerintem leginkább azok ismerik, akik a csúcsáról induló sípályát használják. Vagy az ugyaninnét induló hegyi kerékpárpályák egyikét. Ezek a pályák az idén épültek, úgyhogy ezek a kerékpárosok még nem lehetnek sokan.

Motiváció

Már egy hónapja nem voltam külföldön túrázni. A hazai nyári kánikulában pedig az ad felüdülést. Először a Pécshez viszonylag közeli Papukra vagy Pszuny-hegységre gondoltam. Aztán arra gondoltam, hogy a Pohorje jobb, és egy nap alatt azt se nehéz megjárni. Pécsről a Veliki vrh a legközelebbi magasabb csúcs, és ráadásul mellette van egy klassz hegyi tó, törpefenyőkkel! Ez jó lesz!

A túra

Egy Veliko Tinje nevű faluból indultam. Azért innét, hogy hosszabb legyen a túra. Innét jelzett turistaút vezet a Veliki vrhre. Érdekesség: amikor a terület még Ausztriához tartozott, akkor Großtainachnak hívták. Van a faluban egy szép középkori templom. Azt is megnéztem. Útba ejtettem egy házcsoportot (Rep a neve), majd eljutottam Planina pod Šumikom nevű hegyi üdülőfaluba. Ennek régi német neve nemes egyszerűséggel Alpen. Stílszerű. Itt láttam virágzó fecsketárnicsot. Ez jó, mert július végén még egyáltalán nem kellene virágzania. Innét felkapaszkodtam a hegycsúcsra. Ami nem különösebben érdekes. Annál inkább az az alatta elterülő tó! Črno jezero, azaz Fekete-tó a neve. Mocsaras a környéke, és törpefenyők nőnek a partján. Nagyon szép! Visszafelé az üdülőfalu turistaszállodájában ebédeltem egy helyi fogást, hogy turistásabb legyen az élmény. Majd vissza az autóhoz, aztán haza Pécsre...

A túra nettó szintemelkedése: 686 m

A túra teljes szintemelkedése: 791 m

A túra időtartama: 6 óra

A túra hossza: 18,7 km