Reisalpe

A Reisalpe a Gutensteini-Alpok legmagasabb hegye. Csúcsa 1399 méter magas. 16 kilométeres körzetben ez a lagmagasabb hegycsúcs. A legközelebbi nála magasabb hegy az Obersberg (1467 m).

Motiváció

Pécsről Bécsbe utazva keresetem olyan útba ejthető hegyet, ami nem jelent nagy kitérőt, és néhány óra alatt meg is mászható. A Semmering környéki jelentősebb hegyeken már mind jártam, ezért ezúttal a kissé északnyugatabbra eső Reisalpét választottam.

A túra

Utazásom napján Magyarországon is és Ausztriában is meglehetősen mostoha útviszonyok voltak: a Dél-Dunántúlon az utak jégpáncéllal voltak fedve, míg Ausztriában még az autópályák is havas latyakkal voltak borítva. Emiatt lassabban jutottam el a hegy lábáig, mint terveztem. A túrát a Kumpfmühle nevű házcsoporttól kezdtem. A túra során végig 20 cm magas friss, érintetlen hóban haladtam. Lassabban, mint szerettem volna. Útközben elhaladtam az elhagyatott Brennalm mellett is. Már csak 20 perc volt napnyugtáig, amikor a hegycsúcsot borító felhő alsó határáig jutottam. Ekkor 1170 méter magasan voltam, 1200 méter távolságra a hegycsúcstól. Itt fordultam vissza: nem akartam ködben és sötétben botorkálni egy hegyen, ahol annyira egyeddül voltam, hogy még lábnyomok sem voltak a hóban. Mire leértem az autóhoz, már teljesen sötét volt.

Mivel a csúcsig nem jutottam el, ezért később még el szeretnék menni ide.

 

"Nettó" szintemelkedés: 626 m

A túra teljes (bruttó) szintemelkedése: 668 m

A túra hossza: 10,3 km

A túra időtartama: 3 óra