Turmstein

Turmstein - azaz "sziklatorony" valóban egy sziklatorony a Schneeberg nyugati lejtőjén. 1416 méter magas. Prominenciája 36 méter, azaz a legalacsonyabb oldalán is 36 méterrel emelkedik ki környezetéből. Tövében a Kienthalerhütte nevű turistaház áll. A sziklatorony érdekessége, hogy egy 3 - B/C nehézségű via ferrata útvonal vezet fel rá.

Motiváció

A közeli Sopronban töltött családi nyaralásba beilleszthetőnek tűnt egy rövid egyéni schneebergi kiruccanás is. Ha pedig már a Schneebergen voltam, akkor rögtön ki kellett próbálnom az új, saját (immáron nem bérelt) via ferrata felszerelésemet is. Erre jó lehetőség volt a Turmstein.

A túra

Annak érdekében, hogy a Scheeberg tetejére minél nagyobb szintkülönbség leküzdésével jussak fel, nem a legszokványosabb indulási helyet választottam, hanem egy völgyalji helyet, amit Kaiserbrunnak hívnak. A Sopron melletti Hegykőről reggel 4:25-kor indultam, és 5:45-kor már a Kaiserbrunn nevű helyen voltam. Innét gyorsan elsétáltam a Weichtal turistaháthoz. A Turmsteinhoz a Weichtal hasadékban mentem föl. A Weichtal hasadékban biztosított út vezet. A hasadék nagyon szép, de az út nehézsége elhanyagolható (A/B). A Turmstein via ferrataja már kicsit nehezebb. Viszont nagyon rövid: akár 10-15 percig is eltart az út rajta. Az egész úton nem találkoztam senkivel (kivéve az ébredező vadkempingezőket Kaiserbrunnál).

"Nettó" szintemelkedés: 896 m

A teljes túra (Turmstein + Klosterwappen + Kaiserstein) bruttó szintemelkedése 1750 m

A teljes túra hossza: 22 km

A teljes túra időtartama: 7 óra